Az összes parlamenti párt támogatta, hogy a vírushelyzet miatt zárják be a magyarországi iskolákat. Azt még nem lehet tudni, hogy meddig. Az egészségügyi szakemberek szerint a járvány hónapokig eltarthat.

Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, s önmagában ez talán nem indokolná az iskolák bezárását. Ugyanakkor azt is látják, hogy nagyon sokan nem érzik biztonságban a saját gyermekeiket, és ebben a helyzetben arra kell tekintettel lenni, hogy a védekezéshez úgy tudjanak hozzájárulni, hogy az Magyarország polgárai számára a lehető legmegnyugtatóbb legyen – mondta Gulyás Gergely miniszter még délután. Közben valamennyi parlamenti frakció azt mondta, hétfőtől az összes iskolát zárják be. A kormány a frakciók álláspontjának ismeretében fog döntést hozni – közölte Gulyás Gergely.

Este 8 körül már tudni lehetett, hogy a miniszterelnök este bejelentést tesz. Ekkor már mindenki az iskolabezárásokról szóló döntés bejelentését várta tőle.

Orbán Viktor 21 óra után nem sokkal tantermen kívüli digitális oktatást jelentett be. Hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket – mondta a miniszterelnök. Az igazgatóknak be kell menniük az iskolába és a tanárokra is ez vonatkozik. Ők azonban otthonról is dolgozhatnak, ha van hozzá eszközük. Napközit szükség esetén biztosíthatnak az iskolák, de Orbán Viktor ezt nem javasolja, aki határidőt sem említett.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/1113838258952331/?t=10″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]

Előző cikkKézfertőtlenítők az SZTK-ban
Következő cikkJárvány – Csak ketten koszorúztak