Június 14-16 között részben Dunakeszin rendezik a Gallini World Cup 2019 elnevezésű focitornát. rendezvény, méghozzá egyszerre három helyszínen. A nyitó mérkőzésre a Fóti úti Sportcentrumban kerül sor, az MTK-val játszik a VSD U15-ös csapata.

A Gallini World Cupra 2019-en olyan sztárcsapatok utánpótlás bázisát fogadjuk, mint a Liverpool FC, az Udinese, vagy a Slovan Bratislava. Az U11-13-15-ös csapatok között természetesen a VSD utánpótlás csapatai is szerepelnek majd. A torna legnagyobb nyertesei már eleve a VSD-s srácok, hiszen a jövő nyáron, ugyanezen torna következő állomásán, Olaszországban látják majd vendégül őket – közölte a Posttal Temesvári István, a VSD elnöke.

A megnyitót június 14-én a Magyarság pályán tartják, de a mérkőzések már azon a napon délután 3 órakor elkezdődnek.

Városunkat és sportlétesítményeinket külföldről érkező scoutok is megtekintették, mielőtt Dunakeszire esett a választás,

azt gondolom ez igazán szép elismerés mind a városnak, mind a Városi Sportegyesület Dunakeszinek – mondta Temesvári István.

Előző cikkMagyar rendszer védené New Yorkot
Következő cikkAutós mozi az Auchan parkolójában