Dr. Domoszlai Erzsébet a Farkas Ferenc Művészeti Iskola zongora tanszakának tanszakvezetője. Március 31-én kiemelkedő szakmai munkájáért Dunakeszi Város Pedagógiai Díjat kapott a Dunakeszi Város képviselő-testületétől.

Domoszlai_dk_varos_kulturajaert

A Farkas Ferenc Művészeti Iskola megalakulásától kezdve a zongora tanszaknak sikerült olyan szakembereket gyűjtenie maga köré, akiknek irányításával és eredményeivel országos szinten is elismert szereztek.

Számos diákból lett kiemelkedő zongoraművész-, tanár, pedagógus, akik közül ma is tanítanak például Budapesten a Zeneakadémián, zeneművészeti szakközépiskolában, illetve külföldi intézményekben. Közülük jó néhányan visszatértek iskolánkba koncertezni, illetve tanítani.

Minden rangos rendezvényen és versenyen képviseljük iskolánkat zongorista növendékeinkkel. Számos díjunk, eredményünk Dr. Domoszlai Erzsébet tanszakvezető tanárunk nevéhez fűződik, akit a díjról és munkásságáról kérdeztük.

Mit szól a díjhoz?

„Köszönöm és nagyon megtisztelő, hogy ebben az évben, mint a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanára kaptam meg ezt a kitüntető díjat. Családom révén tősgyökeres Dunakeszi születésű vagyok, gyermekkoromban viszontagságos körülmények között tanulhattam zongorázni. Tizenegy évesen kerülhettem az Újpesti Zeneiskolába, és bizony este fél tízre érkeztem haza a szolfézs óráról (a buszjáratok óránként indultak Pestről).„

Hogyan emlékszik vissza az elmúlt évekre a kezdetektől?

„Főiskolás koromban lehetőséget kaptam arra, hogy az akkori Dunakeszin szerveződő állami zeneoktatás tanári karában pályakezdőként taníthassak. Így a zeneiskola egyik alapító tagja vagyok, és azóta is itt tanítok. Másodállásként rangos budapesti zeneiskolába is hívtak, tanítottam öt évig a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakközépiskolában, valamint Veresegyházán és Gödöllőn az induló zeneoktatásban az első évek munkájában vehettem részt.

Mindig a Dunakeszi Zeneiskola maradt a főállásom, mert örömömre mindig találkozhattam kiemelkedő képességű, tehetséges gyermekekkel, akik a zenei pályát választották hivatásul. Tehetségük és kiemelkedő képességüket bizonyítja a sok országos és rangos nemzetközi verseny első, második és harmadik helyezése. Sokszor kaptak növendékeim meghívást a Magyar Rádióba, külföldi televízióban való szereplésre is. 1983-ban és 1988-ban a Magyar Televízió „Ki Mit Tud” műsorában mindig a döntőben voltak és különdíjat kaptak, mert általában korengedménnyel indultak a felnőttek között. 1989-ben a zenei tehetségek felismerésében és kiművelésében c. munkámmal doktoráltam.

Milyen a viszonya diákokkal, és azokkal a volt diákokkal, akik öntől tanultak?

Közel ötvenen választották életük hivatásául a zenei pályát. Ez nagy büszkeséggel tölt el, mert ma már ők a kollégáim. Örömmel tölt el, hogy jelenlegi növendékeim is sikerrel szerepelnek az országos versenyeken. Nagyon boldog vagyok, hogy még most is taníthatok itt, ahol a pályámat elkezdtem, mert ez a zeneiskola az ország egyik rangos művészeti alapiskolája.”

keyboard

Legfontosabb számukra az alapvető zenei ismeretek átadása, a zene megszerettetése, majd pedig a hangszer kezelésének elsajátítása. Nem kevésbé fontos felismerni a tehetséges növendékeket, és felkészíteni őket a zenei pályára.

A bensőséges tanár-diák kapcsolatot szintén kiemelhetjük, amely még jobban ösztönözheti a növendékek érdeklődését a zene iránt, illetve segíthet megoldani a felmerülő tanulási nehézségeket is.

Előző cikkLakossági felhívás az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére
Következő cikkElkészült a Dunakeszi Repülőtér tavaszi karbantartása