Karácsonykor és év végén változik a vonatok közlekedési rendje. A könnyebb eljutás érdekében az InterCity-vonatokhoz a helyjegy vásárlások figyelembevételével – a lehetőségekhez mérten – pluszkocsikat kapcsol a vasúttársaság. Az utasok az ünnepi időszakban is csaknem napi 150 csúcsidőn kívüli, kevésbé kihasznált járatra válthatnak jegyet 20 százalékos kedvezménnyel.

December 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, 2-án, csütörtökön már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve idén várhatóan december 20-án, pénteken, a téli szünet előtti utolsó tanítási nap lesz az egyik legforgalmasabb az ünnepek előtt. Szintén erős forgalomra számít a vasúttársaság 21-én, szombaton a délelőtti órákban, illetve december 23-án, az ünnep előtti utolsó munkanap délutánján. Az előzetes becslések szerint 20-án és 23-án is várhatóan több mint 100 ezren kelnek majd útra, ennek megfelelően már december 19-től nagyobb sorokra lehet számítani a pénztárakban. Karácsony után várhatóan 29-én, vasárnap jelentkezhet ismét nagyobb utasforgalom, de tömeges visszautazás leginkább január 1-jén délután, 2-án reggel, illetve az iskolai szünet végén, 5-én várható. Ekkor ismét napi 100 ezer főt jóval meghaladó utasforgalom várható.

A MÁV-START a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül számos, – a helyfoglalások figyelembevételével  plusz kocsival kiegészített – InterCity-t is indít, igazodva az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez. Ezek a jelentős felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére – egyes népszerűbb utazási időpontokban – gyorsan megtelnek, ezért az InterCity-járatokra is érdemes elővételben, utazás előtt több nappal megvenni a menet- és helyjegyeket. Az IC-ken kívül a gyors-, sebes- illetve személyvonatokat is választhatják az utasok.

Érdemes a csúcsidőn kívüli – a menetrendi keresőben @ jellel jelölt – járatok között is keresgélni. Az általában alacsonyabb kihasználtságú, csúcsidőn kívül közlekedő járatokkal ugyanis 20 százalékos kedvezménnyel lehet utazni, amennyiben legalább 100 kilométer távolságra online vásárolt e-vonatjeggyel veszik igénybe. A nagyarányú kedvezménnyel a Budapest–Szombathely/Zalaegerszeg, Budapest–Tapolca, Budapest–Balatonszentgyörgy–Nagykanizsa/Keszthely, Budapest–Pécs, Budapest–Eger/Sátoraljaújhely, Budapest–Záhony, Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza és Budapest–Szeged viszonylatokon legalább 100 kilométer távolságra közlekedő, @ jellel jelölt napi 148 vonat utasai élhetnek.

Előző cikkDunakeszi is érintett – Extrém forgalomra figyelmeztet a Magyar Közút
Következő cikkNyugdíjasok karácsonya