A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Várhatóan áprilisban kezdődik az építkezés és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követõen Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás
Várhatóan áprilisban kezdődik az építkezés és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követõen Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás

A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A NIF a Post kérdésére azt írta:

régészeti feltárással, bozótirtással és lőszermentesítéssel kezdik az előkészítő munkálatokat.

A beruházás európai uniós és magyar forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.

A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. Továbbá tehermentesül az átmenő forgalom alól a 2. számú főút mentén található települések közül például Dunakeszi, Göd, Sződliget és Vác.

A közel 20 kilométeres szakaszból 13,4 kilométer hosszan 2X1 sávos. A fejlesztés során 2X2 sávossá épül át az autóút, középen elválasztó sávval, a meglévő pályaszerkezet megerősítésével. A beruházás révén egyebek mellett két új külön szintű csomópontot is kialakítanak Dunakeszi északi részén és Sződligetnél. (MTI)

 

Előző cikkÚj iskola a régi Szent István helyén
Következő cikkVersenybe szállt a bisztró, ami cukrászda