Ezen a hétvégén, azaz november 18-19-én nyílt hétvégét tartanak az új uszodában. Egységesen 400 forintba kerülnek a jegyek. Az uszoda 8 és 18 óra között van nyitva. A jövő héttől hosszabb ideig látogathatják majd a sportintézményt.

Napokig ment a találgatás, hogy akkor pontosan meddig lesz nyitva az új uszoda. A sportos dunakesziek a reggel 6 órás nyitást szorgalmazták. A városháza is ezt szerette volna, de a döntés az állami NSK kezében van. A Post úgy tudja, hogy kemény telefonbeszélgetések zajlottak az ügyben. Az állami cég létszámhiányra hivatkozva a rövidebb nyitva tartás mellett érvelt, de aztán a politikusok meggyőző érveket hoztak fel.

A lényeg, hogy a város honlapja szerint

a hétvégén 8-18 -ig tart majd, hétfőtől pedig már a rendes hétköznapi nyitva tartással 6-20-ig üzemel majd az új uszoda.

A felnőtt belépő helyi, dunakeszi lakosoknak 1000 Ft/fő, egyébként 1500 Ft/fő lesz. A tanuszodában lehetőség lesz a diák, nyugdíjas és gyermek belépő mellett bérlet, családi jegy megváltására, és a pályabérlés lehetőségére is. Ami viszont fontos, hogy

az iskolai úszásoktatásért nem kell fizetni. Ennek költségét a tankerület állja.

A Post úgy értesült, hogy a szervezett úszásoktatás eleinte 16 óráig tart majd, és utána, (valamint reggel 6-8 között), számítanak a nagyközönségre. Ekkor lesznek ugyanis szabadok a pályák. Azt is ígérik, hogy folyamatosan figyelik az igényeket és ha kell, módosítanak ezen is. Azt is szorgalmazzák, hogy az uszoda akár 22 óráig is nyitva tartson.

Az uszoda pontos címéért és elérhetőségéért kattintson ide! A pontos címe: Molnár Ferenc-köz 3.

Előző cikkVideó a gyors kábítószerfogásról
Következő cikkSokkal szebb lett a Gyöngyharmat