Február 10-én kezdődött el világszerte a Házasság hete. Magyarországon, több mint 100 településen 400 program várja az érdeklődőket. Dunakeszin, idén nyolcadik alkalommal rendezik meg, és olyan programokkal várják az érdeklődőket, melyből a házasok erőt, a párkapcsolatban élők példát meríthetnek. Randevú egy életen át! 

A városi programsorozatot a Dunakeszi Városi Vegyeskórus szerenádszerű előadása nyitotta meg, Gyomolai Bálint vezénylésével. Az udvarlás időszakát is idéző alkotások eredetileg reneszánsz kori, lanttal kísért művek voltak, melyet a város kórusa, frissen összeállt kreációja – ez volt a második fellépésük – adott elő a nézők örömére.

Tuzson Bence államtitkár gondolatait Babják Annamária színművésznő tolmácsolt a jelenlévőknek.

Dunakeszin évről évre növekszik a házasságok száma. (…) Randevúzzanak egy életen át házastársaikkal és nyerjék el választottuk szívét újra és újra.

Ezt követően Páczelt Andrea textilművész közreműködésével megnyílt a menyasszonyi ruhákat felvonultató kiállítás: Menyasszonyi ruhák napjainkban címmel. A textilművész beszélt napjaink menyasszonyi ruha divatjáról és az elmúlt korokat is felidézte, miközben végigvezette a hallgatóságot a házasulandók hagyományainak az útján. Többek között beszélt a fehér ruha, mint menyasszonyi ruha elterjedéséről, valamint a régi, új, kölcsön tárgyak szokásáról is.

A fotókiállítás különlegességét éppen az adta, hogy a fényképeken, az elmúlt tíz évben Dunakeszin kötött házasságokat, párokat láthatunk életük egyik legboldogabb pillanatában.

Bocsák Istvánné megörvendeztetve a jelenlévő párokat és megköszönve nekik a kiállításra felajánlott fényképeket, a hölgyeket egy-egy szál rózsával ajándékozta meg.

A programok folytatódnak a héten.

Részletesen:

Február 12., kedd 19:00 óra: „Ha leszek, leszek, menyasszony leszek, annak is pedig legszebbje leszek…”
Hagyomány és divat
Dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató vetítettképes előadása
Helyszín: VOKE József Attila Művelődési Központ, Állomás sétány 17.

Február 14., csütörtök 19:00 óra: Randevú egy életen át
Hogyan lehet megőrizni a házasság egységét és a kapcsolat frissességét
Beszélgetés egy ismert dunakeszi házaspárral
A beszélgetés moderátora Bocsák Istvánné
Helyszín: VOKE József Attila Művelődési Központ, Állomás sétány 17.

Február 16., szombat 15:00 óra: Filmklub
A film megtekintése után beszélgetés
A beszélgetés moderátora Kissné Viszket Mónika
Helyszín: Evangélikus templom, hittanterem, Verseny u. 2.

Február 17., vasárnap 16:00 óra: Koncert
Előadók: Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei
Közreműködik: Ungár Cecília és Kováts-Szőcs Benedek
Helyszín: VOKE József Attila Művelődési Központ, Állomás sétány 17.

A programokon a részvétel ingyenes.

A rendezvény támogatói:

Dunakeszi Város Önkormányzata, dunakeszi egyházközségek, VOKE József Attila Művelődési Központ, Farkas Ferenc AMI, Dunakeszi Teátrum, Dunakeszi Városi Vegyeskórus, Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Borháló Borkereskedés, Bor Mánia Borszaküzlet, Guttmann Borház, Borostyán virágszalon, Econen Bt., Hungast Vital Kft., Kun Cukrászműhely, Panna Hús, Enyedi Lajos, Kata Szilárd egyéni vállalkozó

 

Előző cikkHamis rendszámokat árult a dunakeszi férfi
Következő cikkÜgyészségre vár egy dunakeszi házaspár