A Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vasútvonalakon szállítja majd az utasokat az első 11 KISS 2020 elejétől. Korábban a sajtóban az jelent meg, hogy a Kelenföld és a Déli közt lévő alagútba nem férnek be az új vonatok, mert 31 centivel magasabbak a réginél. A MÁV most erre reagált.

Első lépésben a legforgalmasabb Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vasútvonalakon közlekednek majd az új emeletes vonatok – írja a MÁV a Postnak is eljuttatott közleményében. Ezeken a vonalakon további fejlesztésekre nincs szükség ahhoz, hogy az új vonatok akadály nélkül közlekedhessenek majd. A nyári menetrendi időszakban Balaton és Velencei tó felé közlekedtetni tervezett vonatok pedig Kelenföldről és Kőbánya-Kispestről tudnak fordulni.

A vasúttársaság ezzel arra a sajtóértesülésre reagált, hogy a Kelenföld és a Déli közt lévő vasúti alagútba nem férnének be az új vonatok, mert azok 31 centivel magasabbak a réginél.

A MÁV közleménye mindazonáltal elismeri, hogy a Budapest-Déli–Kelenföld szakaszon található alagútban való közlekedtetéshez annak átépítése szükséges. Ennek műszaki megvalósítását és finanszírozását a járműbeszerzési projekt keretében a MÁV és a MÁV-START közösen vizsgálja.

A 40 KISS motorvonatra megkötött keretszerződés alapján több ütemben történik a beszerzésük, a már megrendelt 11+8 darab KISS-en kívül a jövőben további 21 motorvonat vásárlását is tervezi a vasúttársaság, amik a tervek szerint pl. az újszászi, székesfehérvári, győri vonalakon is megjelenhetnek majd.

Előző cikkLesz szúnyoggyérítés Dunakeszin
Következő cikkMásfél hónapig nehezebb lesz a régi 2-esen közlekedni