2004 óta lakik Dunakeszin, az M2-es felújítása után sokkal könnyebb lesz majd a közlekedés, a város politikai ügyeitől azonban tudatosan távol tartja magát – Szijjártó Péter interjúja a budapestkornyeke.hu-n.

Fotó: BudaPestkörnyéke

 

Az tény, hogy amikor kiköltöztem, sokkal gyorsabban be lehetett érni Budapestre mondja a budapestkornyeke.hu-nak adott hosszú interjújában Szijjártó Péter. A Dunakeszin élő külügyminisztert ugyanis az M2-es felújításáról is kérdezték. Szerinte  “ha befejeződik az M2-es kétszer kétsávosítása, sokkal jobb lesz a helyzet. Négy egymással párhuzamos úton lehet eljutni a fővárosba”. Addig is a vonatot ajánlja, mint mondja, képviselőként gyakran vonatozott, háztól házik 40 perc alatt eljutott a Képviselői Irodaházba.

A város politikai ügyeiben semmilyen módon nem veszek részt és ezen nem is akarok változtatni – ezt már arra a kérdésre mondta Szijjártó Péter, amelyben arról érdeklődtek. hogy csábítja-e a helyi közélet. Azt azért elismerte, hogy személyes jó kapcsolatot ápol Erdész Zoltánnal és Dióssi Csabával.

Természetsen beszéltek a sportéletről is. A külügyminiszter elárulta, hogy a fia most kezdett el edzésre járni az VSD-hez. Felidézte, hogy jó pár éve volt már NB II-es klub a városban. Óvatosan úgy fogalmazott:

Dunakeszi lakossága már túl van a 40 ezer főn, egy nemzeti bajnokságban szereplő csapatra szerintem lenne igény, azt azonban, hogy ezt ki teljesíti be, bízzuk a városi sportvezetőkre.

Az interjúból az is kiderül, hogy Dunakeszi otthonában Szergelj Lavrovon kívül járt már nála Boris Johnson volt londoni polgármester, aki a Brexit nagy hívének tartottak. Vendégeskedett nála a bolgár, a lett, a norvég, a szerb, és a szlovén külügyminiszter is. Volt olyan, akivel  elmentek a Duna-partra sétálni vagy beültek a Part Cafféba.

A látogatók közül kiemelte a barátjának nevezett szlovák gazdasági minisztert, Peter Zigát, aki szintén vendégeskedett már nála Dunakeszin is.

Nagyon fontos a külpolitikában, hogy ezek a személyes kapcsolatok kialakuljanak. Dunakeszi kiválóan alkalmas arra, hogy az ilyen kapcsolatokat tovább lehessen fejleszteni

– zárta az interjú közvetlenül Dunakeszire vontakozó részét a külügyminiszter.

Előző cikkLesz három sáv, de egyirányúsítják a Fóti úti felüljárót
Következő cikkHárom napig mindent megtalál a Katonadombon