A Fidesz-KDNP szerint a baloldal minden idők legkorruptabb kormányzását követte el, és még mindig egymást érik az olyan korrupciós ügyek, amelyekben a baloldal érintett – ezt mondta Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus a kormánypártok nevében beszélt.

Fári ételt oszt

Hollik István több más ügy mellett beszélt az MSZP dunakeszi elnökének ügyéről is. Megdöbbentőnek nevezte, hogy egy jogerősen elítélt politikus vezetheti az MSZP dunakeszi szervezetét, akit ráadásul “a megújulás embereként mutatott be az MSZP, miután az előző elnökük adóelkerülés miatt megbukott”.

A Post még decemberben elsőként számolt be arról, hogy egy képviselő-testületi ülésen Bocsák István Károlyné fideszes képviselő arról kérdezte a szocialistákat, igaz-e, hogy korábban Fári Jánost elítélték sikkasztásért. Az MSZP-s politikus, aki egyébként nem képviselő, de jelen volt az ülésen ezt elismerte, majd elmagyarázta, hogy szerinte mi történt. Egy építőipari cége volt, amely a válság miatt nehéz helyzetbe jutott. Lízingeltek egy gépkocsit, amelyet nem tudott fizetni, de éppen ezért azt átadta a volt műszaki vezetőjének, de ő sem fizetett a banknak. Ezek után az autót lefoglalták, de később még fel is jelentette őt a pénzintézet. Az ülésen Fári János úgy fogalmazott, hogy

nem voltam körültekintő. Ezért megbűnhődtem. Vállalom a felelősséget.

Az 5 évvel ezelőtti ügyben 1 év börtönbüntetést kapott az MSZP helyi elnöke. Az ítéletet 2 évre felfüggesztettek, tehát nem kellett börtönbe vonulnia.

Fári János

A Hollik István KDNP-s politikus ennek az ügynek a kapcsán is úgy fogalmazott: “az MSZP megújulást hazudik, miközben a háttérben minden változatlanul megy tovább”.

Két nappal később a Fidelitas is megtalálta Fári Jánost. Vincze Géza, a Fidelitas alelnöke szerint a dunakeszi politikus Hunvald György, Hagyó Miklós, Boldvai László és Simon Gábor társaságához csatlakozott – írja az MTI.

Előző cikkJanuár végéig kaphat karácsonyi csomagot
Következő cikkMegbénult a hajózás a Dunán, de milyen idő várható?