Tavasszal két országos döntőben is kosárlabdáznak a dunakeszi általános és középiskolás lányok. Edzőjüket, Ibrányi Mártát kérdeztük telefonon a csapatokról, a kosárlabdáról és a munkájáról.

d1

Pontosan milyen versenyen értek el sikereket most a lányok?

– A Dunakeszi Széchényi István Általános Iskola csapata a legjobb nyolc közé került be az országos B33 versenyen, a Radnóti Miklós Gimnáziumé pedig az amatőr kosarasok országos döntőjébe. A kicsiknek májusban, a nagyoknak április elején, Kecskeméten lehet majd szurkolni.

Mi az a B33?

– Ez egy új, nagyon népszerű játék. Leginkább az utcai kosárlabdához (street ball) hasonlítható. Itt viszont vannak játékvezetők. Mivel a támadást 12 másodperc alatt kell befejezni, nagyon gyors passzokkal megy a játék, ami emiatt nagyon látványos. Nagyon fejleszti a csapattagok gyors helyzetfelismerését.

d2

A versenyekig hol és mennyit edzenek a lányok?

– Az általános iskolások csapata négyfős. Közülük ketten velem heti négyszer, ketten pedig heti ötször a legsikeresebb magyar utánpótlás kosárlabda egyesületnél, a Csata DSE-nél edzenek. A gimnazisták csapata kosarasokból és kézilabdásokból áll. Velük a fiúkhoz járunk majd le edzeni, hogy erősödjenek, figurákat gyakoroljanak.

Milyen eredményre számítanak ezeken a tavaszi döntőkön?

– A kicsiknél már az is fantasztikus, hogy bekerültek a legjobb nyolc közé. Nem egy korú ugyanis a négy játékos. Ha a csoporton belül megvernének egy-két csapatot, az nagyon jó lenne. A nagyobbak most először indulnak a húszcsapatos amatőr versenyen, a nyílt kategóriában már többször is versenyeztek. Most az utolsó fordulóban egy másik csapat edzője azt jósolta nekünk, hogy akár a dobogón is végezhetünk.

d3

Bár júniusban ment nyugdíjba, jól sejtem, hogy nem unatkozik?

– Nem unatkozom egyáltalán. Minden délután van edzésem, délelőttönként sokszor vigyázok például a két unokámra.

Ők is kosárlabdáznak?

– A kicsi még nem, mert csak nyolc hónapos. Viszont a három éves el szokott kísérni az edzésekre és szaladgál, pattogtatja a labdát és persze nagyon szereti a gyerekeket.

A február végi sportprogramot, a 2016 perces mozgást is ön szervezte a Széchenyi István Általános Iskolában?

– Igen, a párommal, Szabó Ferenccel együtt szervezzük már 2000 óta. Idén annyit módosítottunk, hogy korábban kezdtük. Tehát az eddigi péntek délután helyett, most már péntek reggel nyolckor kezdődött és így nem szombat éjfélkor, hanem fél hat után fejeztük be.

d4

Hogyan jött az ötlet annak idején?

– Valahogyan meg akartuk ünnepelni az ezredfordulót. Mivel mindketten sportosak vagyunk, kitaláltuk, hogy 2000 percen át mozogjunk. És mivel nagyon várják, azóta is minden évben megrendezzük. Az idén például körülbelül 700 résztvevő volt, a felnőttekkel együtt.

Hogyan és miért választotta a kosárlabdát?

– Eredetileg én versenyszerűen úsztam, de gimnáziumban a kosárlabdára váltottam. Ott a budapesti első osztályban játszottam, később pedig amatőr szinten. Aztán testnevelő tanárként mindig volt csapatom és a három lányom is játszott, illetve játszik. A legnagyobb válogatott is volt hosszú ideig.

Képek: Ibrányi Márta magánarchívuma

Előző cikkMárciusi ügyeleti beosztás
Következő cikkIngyenes Blues est Dunakeszin