A közlekedésbiztonsági szakemberek szerint a láthatóság növelése az egyik legfontosabb kulcs a balesetek megelőzéséhez. Ezért a városháza előtti gyalogátkelőt most egy okos zebrával tettük még biztonságosabbá – mondta Erdős Mihály, a Genreáli Biztosító elnök-vezérigazgatója a Fő utcán található okoszebra hivatalos átadóján.

A Generali a Biztonságért Alapítvány egyik fő célkitűzése a baleset-megelőzés, a gyalogosok védelme. Az elmúlt másfél évben közel 1500 embert ütöttek el a zebrákon országszerte. A KSH adatai szerint 2018 első felében 10%-kal több gázolás történt a zebrákon, mint 2017 ugyanezen időszakában. A balesetek több mint 90%-ban a gépjárművezetők hibájából következik be – erről beszélt Erdős Mihály. A Generali elnök-vezérigazgatója, aki maga is Dunakeszin lakik Dióssi Csaba polgármesterrel együtt adták át a város első okoszebráját.

A zebrára azért is volt szükség, mert az utóbbi 5 évben 6 személyi sérüléses baleset történt ezen a gyalogátkelőhelyen, köztük tavaly 1 halálos gázolás. Az okoszebra egyébként egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, mely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét a kijelölt gyalogátkelőn éppen áthaladó gyalogosokra. A jelzés kizárólag addig tart, ameddig a gyalogos áthalad az úttesten. A rendszer célja, hogy az adott gyalogátkelőnél a járművezetők számítsanak rá, hogy ha villog a LED, akkor gyalogos halad át és meg kell állniuk.

Előző cikkA forradalmat a hazaszeretet mozgatta
Következő cikkÚj tulajdonosa van a dunakeszi kiserőműnek