A Kávéház immár két éve színesíti a dunakesziek hétköznapjait. A létesítményt egy házaspár üzemelteti, melynek falain belül érezhető is az otthon melege.

12170157_10205131545957615_205507374_n

Harsányi Tibor és Mányoki Mónika 15 éve alkot boldog párt, és az ő elhivatottságuknak köszönhető, hogy A Kávéház nem csak egy szimpla kávéház. A különböző zenei stílust képviselő zenekarok mellett irodalmi esteket is tartanak, hogy minden kultúra kedvelő megtalálja a számára legjobb programot.

12178280_10205131543397551_56759345_n

Dunakeszi Főteréről a homlokzatot látva nem is sejtjük, hogy ennyi stílus keveredik ezen a helyen. A vörös szoba a letűnt idők nyomait viseli magán. A polcon régi Dunakeszi Helytörténeti Szemle kiadványokat látunk, fellapozva őket fekete-fehér képekről néznek vissza ránk, akik egykoron szintén sokat tettek a városért. A meleg színek szinte körülölelnek a sejtelmes szobában. Egy hűvös téli napon keresve sem találhatnánk jobb helyet egy forró italra.

12182048_10205131541677508_1792095917_n

Alighogy kilépünk a szobából, megint más hangulatban találjuk magunkat. A szürke szobában egyfajta bár hangulat veszi körbe a vendéget. Nekem kicsit olyan érzésem volt, mintha az Éjfélkor Párizsban című Woody Allen filmbe csöppentem volna. Felpattanva az “éjféli expresszre” mindig más korban találtam magam. A szürke szoba olyasfajta hely, ahol szívesen leülnék egy csevejre Audrey Hepburnel vagy egy pohár konyakra Al Caponeval. Bár ez utóbbit kifizetődőbb életbiztosítás lenne filmvásznon nézni.

12179849_10205131542477528_1598212932_n

Az emeleten is van egy terem, ami talán a legtöbb ember befogadására képes rész, egy kis színpaddal a végében. De nem csak itt léphetnek színpadra a fellépők, hanem a többi teremben is, tudtuk meg Tóth Pétertől, az üzlet vezetőjétől. Nem csak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is gondoltak a tulajdonosok. Játszósarkokat is elhelyeztek a teremben, hogy el tudják foglalni magukat, amíg szüleik megisznak egy csésze forró kávét.

12179477_10205131543077543_1280225039_n

A kissé ködös, őszies reggelen, beültem a bárpult mellé, ahol szépen sorakoztak az italok. Rögtön szembetűnt, hogy jellemzően minőségi termékekből választhatok, ami szerintem nem csak számomra sarkalatos kérdés, ha jó helyet keresek. Kitti letett elém egy csésze forró kávét…kíváncsi voltam, hogy A Kávéház mit tud ilyen tekintetben. Nem kellett csalódnom, és a kiszolgálásban sem. Akik itt dolgoznak, úgy érzik magukat a munkahelyükön, mint egy nagy családban, és ezt a vendégek is érzik. Vannak visszatérők, olyanok, akik számára rutinná vált a napindító kávé A Kávéházban, és vannak, akik a rendezvények lelkes látogatói. Mindegy, hogy ki melyik csoportba tartozik, itt minden dunakeszi lakosnak érdemes megfordulnia egyszer.

Egy kis ízelítő a program repertoárból:

November 13. – Bekka és a minicirkusz

November 14. – Retro Disco – Funky Mágnes A Kávéházban

November 20. – Montego Bay – reggae&latin nyáridézés

 

 

 

 

 

Előző cikkSzépül a József Attila Művelődési Központ
Következő cikkBetonba öntve a dunakesziek 1,7 milliárd forintja