Június 2-án jelent meg a Magyar Közlönyben egy Dunakeszit is érintő, több száz millió forintról szóló rendeletmódosítás. A gödi strandról és a Magyarság pályára építendő tornacsarnokról volna szó. A lényeg, hogy az ezekre fordítható állami pénz a városunkhoz kerülhet.

Az „a szabadtéri műugró torony és medence fejlesztésének támogatása” szövegrész helyébe az „a dunakeszi, valamint gödi műugró torony és medence fejlesztés előkészítésének és a dunakeszi futsal csarnok építése II. ütemének támogatása” szöveg lép. Ez áll a Magyar Közlöny június 2-án megjelent számában. A liberális sajtó egy része felkapta és máris dupla műugrótornyot vizionált a két városba. Érdeklődtünk, mert ebben a formában ez képtelenségnek tűnt. Árnyaljuk a helyzetet, de előtte egy kis múltidézés.

2016 végén jelentették be, hogy egy utánpótlás vízilabda-mérkőzésekre alkalmas medence és egy hozzátartozó műugrótorony épülhet Dunakeszin. Legalábbis erre adott volna pénzt az állam. A dolgot akkor az önkormányzat alaposan átrágta és kiderült túl drága lett volna a városnak, ezért nem szorgalmazták, hogy műugrómedence épüljön Dunakeszin. Bár a medence akkor jó ötletnek tűnt, de a félmilliárdos beruházásba további 100 millióval kellett volna beszálljon az önkormányzat és még az is kiderült, hogy gazdaságosan működtethető, a medence vízellátását biztosító kút sincs a városban. Akkor ezt a felelős gazdálkodás jegyében elvetették, de a projektet nem fújták le, hanem Gödnek passzolták volna át azon az elven, hogy legalább a térségben maradjon a pénz. Az ottani strandon történt volna fejlesztés, de aztán ez is húzódott.

Közben Dunakeszin elkészült egy sportcsarnok terve a Magyarság pályára. Ez volna az a közlönyben szereplő, hivatalosan futsalcsarnok néven futó projekt. A dunakeszi városházán azonban tornacsarnokként tekintenek rá, hiszen megépülése után jellemzően az iskolai testnevelés kapna benne helyet és persze a városi egyesület utánpótlás sportolói.

A Post érdeklődött és az a kép rajzolódott ki előttünk, hogy az uszodafejlesztésre fordítható pénz még megvan. Dunakeszi újbóli bevonása az ügybe pedig azt eredményezheti, hogy a korábban vizes beruházásra szánt összeg átcsoportosítható a tornacsarnok építésére. Dupla műugrótoronyról tehát szó sincs, de az egy darabig befagyott száz milliók mégis a városunkba érkezhetnek, ezúttal egy sportcsarnok formájában. Ennek előkészítése amúgy már megindult, de ez a döntés érdemi lökést adhat annak befejezéséhez.

Előző cikkValami nagyon füstölt a bevásárlólözpontnál
Következő cikkLezárult a Járműjavító eladása – íme a közlemény