Felelősség, rugalmasság és folyamatos fejlődés – az OTP Bank gyakornokai szerint ezek a főbb szempontok egy gyakornoki hely kiválasztásánál. A hitelintézet önálló szakmai gyakorlati programot is működtet, ahol szakmai mentorprogram és valós kihívások segítik a felkészülést a későbbi karrierre.

A tapasztalatok szerint továbbra is azok a fiatalok találnak a legkönnyebben munkát, azok tudnak a legkönnyebben integrálódni egy új szervezetbe, akik már tanulmányaik alatt „élesben” is kipróbálták magukat egy kisebb vagy nagyobb vállalatnál. A legvonzóbb munkahelyekre szinte kötelező beugró feltétel lett, hogy a felsőoktatásban megszerzett tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is fel tudjanak mutatni a pályakezdő jelentkezők.

Fontos szempont a fiatalok számára, hogy a kávéfőzőt és a fénymásolást hátrahagyva felelősségteljes feladatokat kapjanak, amelyeken keresztül átláthatják a komplexebb munkafolyamatokat is, továbbá felismerhetik a saját erősségeiket, és újabb és újabb kihívásokon keresztül fejlődni is tudnak. A munkáltató részéről elengedhetetlen, hogy rugalmas munkarendet, akár a távmunka lehetőségét is biztosítani tudja gyakornokainak, hiszen a munka mellett az egyetemi kurzusokra is időt kell még szakítaniuk.

Saját projekteket koordináltam, ezért minden nap valós kihívásokkal találkoztam. Önállóan végezhettem a feladataimat, amiben benne volt a hibázás lehetősége is, de a mentoraimtól komoly szakmai támogatást kaptam, így folyamatosan fejlődtem – mondta el Csepi Diána, az OTP Bank marketingkommunikációs szakértője, korábbi gyakornok.

A legjobb egyetemekről, főleg gazdasági és it-képzésekről érkeznek hozzánk pályázatok. Az OTP Bank hat hónapos gyakornoki programja részmunkaidős foglalkoztatásra ad lehetőséget, az egyetemi órákhoz igazított időbeosztással – ezt már Hegyiné Vizi Veronika, az OTP Bank HR folyamatok szenior tanácsadója mondja. „Természetesen az sem ritka, hogy a diploma megszerzése után a tehetségek állásajánlatot kapnak a bankban” – tette hozzá a szakértő.

A legmagasabb számban a Debreceni Egyetemről, a Budapesti Corvinus Egyetemről és a Budapesti Gazdasági Egyetemről érkeznek hallgatók az OTP Bank központi területeire, illetve a vidéki hálózathoz.

Előző cikkJátszótérnek vásárolt telket az önkormányzat
Következő cikkAz M2-es meghosszabbításáról tárgyalna a kormány