Lapunk Csopják Anitát, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetőjét kérdezte, milyen időpontokban és hol folytatódnak az útfelújítási munkálatok. Itt vannak a részletek.

Ahogyan a Dunakeszi Post beszámolt róla egy korábbi cikkében, a nyár folyamán több közterület és út is megújul, megszépül, avagy praktikusabb kialakítású lesz. A nyár elején még csak az elfogadott tervek voltak meg, ám most már megvannak az időpontok, a pontos ütemterv is, hol és milyen munkálatokra lehet számítani, ami kisebb fennakadást is okozhat a forgalomban.

Kossuth Lajos utcában már meg is kezdődtek már a járdafelújítási munkálatok, melyeket a Toldi utcáig, páratlan oldalon,1,5 méter szélességben végeznek. A befejezés szeptember végére várható.

A Béke utca felújítása, mindkét sávjának aszfaltozási munkái miatt 2017.07.27-én 6.00-tól várhatóan 18.00-ig – teljes szélességében lezárásra kerül.

Kicsit összetettebbnek ígérkeznek a Nap utcai felújítási munkák. A Barátság út – Iskola út közötti szakasz felújításának forgalomkorlátozásokhoz kapcsolódó ütemterve 2017 nyarán az alábbiak szerint várható:

  • Július 31.: munkaterület átadás-átvétel, felvonulás, ideiglenes forgalomtechnika kiépítése miatt útszűkület lesz.
  • Augusztus 01-10.: meglévő szegélyek bontása miatt várható útszűkület.
  • Augusztus 10-24.: új szegélyek beépítése, bazaltbeton buszmegállók kiépítése. Ekkor a buszmegállónál félpályás lezárásra, a buszöbölnél pedig útszűkületre kell számítani.
  • Augusztus 03-21.: a meglévő járda elbontása és újjáépítése, parkoló öböl bővítése miatt útszűkülettel számoljanak ezen a szakaszon.
  • Augusztus 21-28.: a szükséges pályaszerkezet csere elvégzése, közműszerelvények szintbehelyezése miatt félpályás lezárás lesz.
  • Augusztus 24-28.: aszfaltmarás miatt félpályás lezárás lesz, jelzőőrrel.
  • Augusztus 28-29.: aszfaltozás lesz, szintén félpályás lezárással és jelzőőrrel.
  • Augusztus 30-31.: végleges forgalomtechnika kialakítása miatt útszűkület.
  • Szeptember 21.:ideiglenes forgalomtechnika bontása miatt várható útszűkület ezen a szakaszon.

Csopják Anita hozzátette: a fenti ütemezés csak irányadó, a változás jogát fenntartják, hiszen időjárási és egyéb előre nem látható körülmények miatt ez változhat. Mégis, aki teheti, érdemes egy másik útvonalat választani a felújítási munkák során. És ne feledjék: ugyan a munkálatok okozhatnak apróbb kellemetlenséget átmenetileg, ám hosszabb távon a megújult és megszépült járdák, utak és parkolóhelyek minden bizonnyal önöket is kárpótolni fogják.

 

Előző cikkKét nap alatt rengeteg érem! Világcsúccsal megvan a magyar tehetség második aranya is!
Következő cikkHosszú Katinka révén megszületett az első magyar siker a úszó-világbajnokságon