Egyre épül és szépül a Toldi utcai játszótér és multifunkcionális sportpálya, és úgy tűnik, ez a közeljövőjére épp úgy igaz, mint a távolabbira. Bocsák Istvánnét, Dunakeszi családügyi főtanácsnokát kérdeztük arról, hogy milyen új fejlesztések várhatóak.

Korábbi felvétel

Pontosan hol helyezkedik el a játszótér?

A Toldi utca végén, a Vízművek területe volt, ma már ipari műemlék az ott található, egy meglehetősen magas mesterséges domb alatt. Ezt a részt bekerítették, a műemlék volta miatt. Ez nem része a játszótérnek.

Milyen korosztályoknak szánják és milyen céllal? Milyen igényt szeretne kielégíteni?

Ahogy mondani szokták 0-99 éves korig bárki használhatja. Félretéve a tréfát: már az egészen kicsi gyermekekre is gondoltak, amikor megtervezték az egyes területeket és azok funkcióit, de természetesen a kisiskolásoktól a felnőttekig mindenki megtalálja majd a mozgásra, játékra alkalmas eszközt.

Milyen apropóból született meg a gondolat, maga a kezdeményezés?

A lakosság kezdeményezte a játszótér kialakítását. A Toldi-Domb liget lakópark nagyon nagy, sok a fiatal család, s ebből adódik, hogy – szerencsére – nagyon sok a gyerek. Egyre több családban jelentkezett az igény, hogy a közelben szükség lenne játszótérre. Közben megalakult a Toldi-Dombliget Lakóparki Egyesület Az elnökük megkereste a polgármestert – ez 2010-11-ben volt – a polgármester és az alpolgármester felkarolta a kezdeményezést. Először helyet kerestek, majd megterveztették a játszóteret. Nagy lelkesedéssel és lendülettel kezdtek hozzá a szülők is a játszótér kialakításához. Mivel nagy területről van szó, egyrészt sok lehetőséget rejt magában, másrészt a kialakításnak jelentős költségvonzata is van. Ezért ez több éves projekt.

Pontosan most milyen fejlesztésre kerül sor? Milyen munkálatok voltak, és mik várhatóak?

Jelenleg egy multifunkcionális, több labdajátékra alkalmas terület kialakítása folyik. 242 négyzetmétert térkővel burkolnak.

Milyen források állnak rendelkezésre?

A fejlesztést az Önkormányzat saját forrásból végzi.

Ha jól sejtem, kültéri berendezéseket érint a fejlesztés. Milyen kültéri eszköz állt rendelkezésre eddig, és mi várható most? Avagy vannak-e még későbbi tervek?

Legelőször hintákat, játszóvárat, homokozót, majd az ügyességet, egyensúlyérzéket fejlesztő játékokat helyeztek el. Párhuzamosan ültettek fákat, helyeztek el padokat, szemétgyűjtőket. Majd ivókutat is telepített az Önkormányzat. Már korábban is volt kerítés, amely megakadályozta, hogy a gyerekek kiszaladjanak az útra. a homokozó fölé árnyékvető készült. Tavaly zárható kaput szerelt fel az Önkormányzat, táblát helyezett ki, mely tájékoztatja a szülőket és a nagyobb gyerekeket a játszótér használatának a szabályairól. Végül megszervezte a játszótér őrzését is. Egy kedves nyugdíjas nagypapa önként vállalta a feladatot. Ő nyitja reggel és zárja este a kaput, figyel a játszóeszközök épségére, ha valami hibát vagy rendellenességet észlel, azt azonnal jelzi.

A fejlesztésnek még nincs vége. Szabadtéri fitneszeszközök is szerepelnek a tervekben. A parkosítás is folytatódik.

A játszótér biztonságos megközelítéséhez egy gyalogátkelő is szükséges. Az Önkormányzat beadta a terveket, amint megkapja az engedélyt, haladéktalanul megkezdi a kiépítését. Remélhetőleg még ebben az évben ez is sorra kerül.

Van-e már visszajelzés az emberek részéről?

Természetesen van visszajelzés. Szóban is, e-mailban is, de önmagáért beszél, hogy mindig nagyon sok gyerek van a játszótéren. Nemcsak a közvetlen környezetből, hanem a város távolabbi részeiből is elhozzák a szülők a gyerekeiket, a nagyobbak kerékpárral jönnek – hála a kerékpárút hálózatnak. De olyan szülőkkel is találkoztam már a játszótéren, akik Fótról, Gödről, sőt még Óbudáról is elhozták ide a gyermekeiket.

Előző cikkEgy ember végig futja a Dunát
Következő cikkBiciklitolvajt keresnek a dunakeszi rendőrök