Levelet írt Dunakeszi polgármester a MÁV-nak. Ebben arról érdeklődik, hogy a tanévkezdéshez kapcsolódóan a vasúttársaság tervez-e javítani a szolgáltatásán.

Dióssi Csaba már korábban is érdeklődött a MÁV-nál. hogy az M2-es felújítása alatt tervezi-e a vasúttársaság sűríteni a járatokat. Erre a levélre érdemi választ nem kapott. Sőt, az elmúlt hónapokban kisebb kapacitású szerelvényeket állított be a vasúttársaság a Dunakeszit is érintő vonalon.

A polgármester a korábbi érdeklődés és kérések helyett ezúttal sokkal határozottabban fogalmaz újabb levelében. “Szeretném, hogy a mostani szerelvények helyett a lehető legnagyobb kapacitású vonatokat állítsák be az érintett szakaszba” – áll a MÁV vezérigazgatójának küldött legutóbbi levelében.

 

Előző cikkJó fejen állva kiüríteni az elmédet – a korábbi sztárújságíró a jógáról
Következő cikkKeresik az ellenőrre támadó kopasz férfit