Lekerült az állványzat a felújítás alatt álló nagyállomás épületről. A megújulás mellett ide kerül az új kormányhivatal is. Tavaly nyár óta építkeznek és őszre ígérik a munka befejezését.
Két egyértelmű kívánsága volt a dunakeszieknek. Az egyik egy uszoda, a másik a nagyállomás épületének felújítása. Az elsővel 3 éve megvagyunk, a második pedig hamarosan kész – idézte fel Dióssi Csaba polgármester, amikor megnézte az állványzat elbontását. A vasútállomás egyébként ikonikus épület a városban, talán ezért is említik oly sokan. Tény, az 1846-os első magyar vasútvonal egyetlen köztes megállója volt Budapest és Vác között. A most felújítás alatt álló épület 1898-ban készült el.
A mostani állami beruházásban megújuló épületben megmarad a jegypénztár és váróterem, de a komplexummá fejlesztik. Egy oldalszárnyban új helyet kap Pest Megyei Kormányhivatal Dunakeszi Járási Hivatalának Kormányablaka.
Kiss Imre, építésvezető
Kiss Imre, a generálkivitelező Trend Zrt. projektfelelőse azt ígéri, hogy a 11 hónapos felújítással őszre végeznek. A munkálatok során a “történelmi téglák” megmaradnak, de a nyílászárókat mind kicserélték, az épületen belül lift is található majd.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/346815276292850/?t=1″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]
Előző cikkOnline helyett élőben a Mozdulj Dunakeszi!
Következő cikkÚj buszokkal indul a 3-as járat Dunakeszin