A Bogányi-zongora hangjában is gyönyörködhetnek azok a dunakesziek, akik 2016. november 11-én, pénteken, 19 órától ellátogatnak a Radnóti Miklós Gimnáziumba. A Váci Szimfonikus Zenekar és Bogányi Gergely is fellép egy hangversenyen.

Bogányi-koncert

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – előjátéka, Liszt Ferenc, Hungária című szimfonikus költeménye, és Csajkovszkij: b-moll zongoraversenye is felcsendül a koncerten. Az utóbbit saját fejlesztésű zongoráján előadja: Bogányi Gergely Kossuth – díjas zongoraművész. Az est karmestere Farkas Pál lesz. A jegyek 1800 forintba kerülnek, amelyeket a DunArt Galériában és a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában vásárolhatnak meg.

A csodazongorát 2015 telén mutatták be, majd két hónappal később a magyar állam 10 darabot rendelt belőle. Legalábbis az akkori Magyar Közlöny azt írta: a tíz zongoráért 764 millió 54 ezer forintot kell előteremtsen Emberi Erőforrások Minisztériumának július 15-ig.

Budapest, 2015. január 21. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond  a magyar kultúra napja elõestéjén tartott gálakoncerten, az új magyar fejlesztésû Bogányi-zongora bemutatóján a Zeneakadémián 2015. január 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. január 21.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a magyar kultúra napja előestéjén tartott gálakoncerten, az új magyar fejlesztésû Bogányi-zongora bemutatóján a Zeneakadémián 2015. január 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A 2015 januári bemutató Orbán Viktor arról beszélt, hogy reményei szerint a hangszer a magyar kultúra nagykövete lesz a világ koncerttermeiben. Az MTI beszámolója szerint “az új hangversenyzongora erőteljes, tiszta, egyenes hangon szólal meg, Bogányi Gergely szerint hangzása barátságosabb, mint a mai modern zongoráké”.

Előző cikkMagasabb lesz a gázszámla, a FŐGÁZ figyelmeztet és megmagyarázza
Következő cikkKincsesládát vitt a polgármester a kisbabának