A Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat november 3-án közmeghallgatást és információs napot tartott a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. A közönség soraiban javarészt a tanintézmény német nemzetiségi osztálya szülői közösségének tagjai foglaltak helyet. Jelen volt dr. Kisida Elek professzor, Dunakeszi Város Díszpolgára is.

d2

 

Elsőként Dr. Mervald Anna elnök asszony tájékoztatta a jelen lévőket az önkormányzat (továbbiakban DNNÖ) idei tevékenységéről. Elöljáróban leszögezte, hogy a nemzetiségi önkormányzat működését alapvetően két területen, egyrészt a településen élő német nemzetiségi származású lakosok körében, másrészt pedig a város oktatási, kulturális, és társadalmi életében fejti ki. Hagyományápolás, családtörténeti kutatás, német nyelv oktatásának támogatása, elismertetése, ezek a legfontosabb területek. Lényegesnek tartják mindezek mellett a német nemzetiség történelmének megismertetését is.

A továbbiakban felidézte a német nemzetiség Dunakeszire történő betelepítésének közel száz esztendős múltját. Szólt az ország több megyéjében élő nemzetiségekkel kialakított tartalmas kapcsolatrendszerről, majd bejelentette, hogy a családtörténeti kutatások eredményeként az év végére megjelenik tíz család bemutatását tartalmazó kötet.

d4

Kiemelten szólt arról, hogy az elmúlt tanévben indult el a Fazekas iskolában a német nemzetiségi oktatás, amely magában foglalja a nyelvtanulást is. Elmondta azt is, hogy a város kulturális életének gazdagítását szolgálják a kibontakozóban lévő klubestek, melyek színhelye az idén megkötött együttműködési szerződés keretében a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár.

A Fazekas iskolában zajló nemzetiségi oktatás sikerességével kapcsolatban Kovács Gáborné igazgató asszony arról számolhatott be, hogy míg az elmúlt tanévben egy osztályt indítottak, jelenleg már két első osztályban tanulnak a diákok. S azt is elmondta, hogy a november 30-ig tartó előjelentkezés során már eddig hetvenen jelezték beiratkozási szándékukat a következő tanévre.

A nemzetiségi osztályokban oktató pedagógusok eredményes munkájáról elismeréssel beszélt Pethő Krisztián Mátyás DNNÖ képviselő, a szülői közösség és a DNNÖ közötti kapcsolattartás megbízottja.

d5

Az aradi vértanúk tervezett emlékművével kapcsolatban Kollár Albin, Dunakeszi Város Díszpolgára, a DNNÖ korábbi elnökhelyettese felidézte, hogy először 1997-ben a város egyik civil szervezete, a Lokálpatrióta Kör s annak vezetője Kovács László akkori önkormányzati képviselő kezdeményezte, hogy a város állítson méltó emléket az Aradon kivégzett honvéd tábornokoknak. Demeter István székelykeresztúri szobrászművész alkotását egy év múlva felavatták a József Attila parkban. A tér nevét 2013-ban Aradi vértanúk terére változtatták a német és örmény nemzetiségi önkormányzatok javaslatára. Emellett azt is megfogalmazták, hogy a meglévő emlékmű szerves részeként kerüljön oda egy márványtábla is a vértanúk neveivel. Ez ideig erre még nem került sor, s most ismét kezdeményezik a tábla elkészítését és elhelyezését. A felvetésre reflektálva Nyíri Márton önkormányzati képviselő, környezetvédelmi főtanácsnok, a köztéri szobrok referense elmondta, hogy egy korábbi önkormányzati rendelet értelmében köztéri szobrok felállításáról kizárólag szakmai zsűri véleményezése alapján döntenek. Kiemelte, hogy ebben az esetben is a testület elé konkrét elgondolást és megvalósítási tervet kell terjeszteni.

A tervezett német testvérvárosi kapcsolat kiépítésének folyamatáról szólva Dr. Thoma Csaba önkormányzati képviselő, nemzetiségi kapcsolatokért felelős tanácsnok arról tájékoztatta a jelen lévőket, hogy rendkívül alapos, körültekintő előkészítő munka eredménye lehet egy sikeres testvérvárosi kapcsolat létrehozása. Ez a tevékenység jelenleg folyamatban van. Ehhez kapcsolódott Tóth Tamás DNNÖ elnökhelyettes, aki megerősítette, hogy a kapcsolatépítés tervszerűen, folyamatosan zajlik.

d6

A Magyar Limes Szövetség elnöke, Hirschberg Attila a Dunakeszi Késő-Római Kikötőerőd Kiállítás tulajdonosa bejelentette, hogy várhatóan 2018-ban a Késő-Római Kikötőerőd a Világörökség részévé válhat. S mivel Németországban is jelentős Késő-Római határszakasz húzódik, ez a tény is sokat segíthet testvérváros keresésében.

Tartalmas, sokoldalú és színes beszámolót hallhattunk a DNNÖ idei tevékenységéről. Ugyanakkor szóba került a korábbi, a néhai Dr. Mádl Antal vezette akkor még kisebbségi önkormányzat eredményes munkája is, többek között a középiskolai német nyelvoktatás eredményeit elismerő Lenau tanár- és diák díj megalapítása.

Végezetül köszönetet mondott az elnök asszony a városi önkormányzat, munkatársai, a Fazekas iskola tanári kara, az önzetlen segítők, köztük a városi média támogatásáért ahhoz, hogy a DNNÖ tevékenysége mind színvonalasabb, eredményesebb volt az elmúlt időszakban.

Forrás: www.dunakanyarregio.hu

Előző cikkKerámiakiállítás Dunakeszin
Következő cikkÍgy működik a szelektív hulladékgyűjtés Dunakeszin