Két új óvodai csoport indítását kezdeményezik Dunakeszin, amelyben helyet kapnának a sajátos nevelési igényű gyermekek. A János utcai Tagóvodában (Eszterlánc Óvoda) történne mindez. Eddig erre nem volt lehetőség a városban.

2020 őszén megnyílik Alagligeten az új óvoda ez lehetőséget az az önkormányzatnak, hogy olyan speciális csoportokat alakítsanak ki, amelyekbe SNI-gyermekek járhatnak. Ez nagyban hozzájárulhat az integrációjukhoz.

Az önkormányzat honlapja szerint a János utcai Tagóvodát kifejezetten az SNI-gyerekek számára tenné elérhetővé. Jelenleg a kis és középső csoportos korú gyermekeket érinti a helyzet, akiknek az Eszterlánc Óvoda helyett a szüleik által választott másik nevelési intézményben (akár az újonnan épülő óvodában) biztosítana helyet az önkormányzat.

A SNI-csoportok létrehozásának célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek, egyéni igényekre szabott nevelésben részesülhessenek.

Előző cikkLopni mentek, nem vásárolni
Következő cikkElhunyt Dunakeszi rendszerváltás utáni első polgármestere