Február 13-án, szombaton jótékonysági bált tartanak Dunakeszin, melyet a Radnóti Miklós Gimnázium szervez.  A szervezők számítanak mindenki támogatására, hiszen az iskola a jótékonysági bálból származó bevételt oktatást segítő eszközök beszerzésére és rendezvényeik finanszírozására fordítja.

gimnazium_kulso01

Már el is kezdődött a belépőjegyek árusítása, az órák közötti szünetekben és az utolsó óra után van lehetőség jegyvásárlásra.  Illés Zoltánné Ujvári Éva tanárnőt kell keresnie annak, aki szeretne jegyet szerezni magának.

Az iskola tombolatárgyakat is sok szeretettel várja, már eddig is többen vittek be az iskolába különböző tárgyakat tombolasorsolás céljából.

Január 27-én szülői értekezletet tartanak az iskolában a bállal kapcsolatos információk megbeszélésére.

Az est programja:

18.00 Vendégek fogadása

19.00 Megnyitó, műsor, melyet az iskola diákjai állítottak össze és adnak elő

19.30 vacsora, tánc, zene, tombola

A belépő ára 4.500 Ft, melyben már a vacsora ára is benne van.

Forrás: Dkrmg.sulinet.hu

Előző cikkTorkos csütörtök: 2016-ban is!
Következő cikkNagy siker volt az Újévi Koncert