Öt perccel tervezi megjavítani tavalyi idejét a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter, ha teheti, hetente egyszer hazafut a minisztériumból Dunakeszire.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik a sajtónak az illegális bevándorlásról Békéscsabán 2015. október 24-én. MTI Fotó: Rosta Tibor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik a sajtónak az illegális bevándorlásról Békéscsabán 2015. október 24-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

“Az egyik legnagyobb közép-európai utcai futóversenyt semmiképp sem hagynám ki, elsősorban a magával ragadó hangulat miatt” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki most vasárnap negyedik alkalommal vág neki a megmérettetésnek a Városligetben a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton. Mindez a Budapest Sportiroda honlapján olvasható.

A versenyt a hétvégén rendezik Budapesten is sok, 7  helyen lesz lezárás. A pontos térképeket itt találja.

A Dunakeszin élő politikus egyébként azt is elárulta, hogy hetente egyszer haza fut a Bem József térről Dunakeszire. Ez 18 és fél kilométer.

Arról is beszélt a Futanetnek, hogy rendkívül fontos számára a vasárnapi megmérettetés, hiszen ebben az esztendőben mindössze egyetlen alkalommal áll rajhoz, azaz sikerélményeket gyűjteni csak szeptember 11-én lesz lehetősége.

Előző cikkÖn beléphet az Elzárt Övezetbe! Caramel-koncert a Dunakeszi Feszten
Következő cikkSzerény körülmények között él? Nézze meg ezt a pályázatot!