Kiütéses győzelmet arattak a dunakeszi kommandósok a jászberényi rozsomákok ellen amerikaifoci-meccsen. A Rangers számára tehát jól indul a Divízió II. szezonja, igaz előtte szükség volt egy kis hólapátolásra.

Hóval borított pálya várta a Rangerst és a Wolverinet a március 18.-ai idénynyitón. Több óra hólapátolásra volt szükség, hogy mérkőzésre alkalmas állapotba kerülhessen a küzdőtér. Rangers kirúgással indult a meccs, amelyet nem sikerült sokáig visszahordania a Wolverines speciális egységének, ráadásul az ellenfél támadóit is gyorsan megállította a Rangers védelme. A Kommandósok első támadássorozatát nagyrészt a futások dominált, de nem sikerült pontokat elérni.

Az első negyed 0-0-val ért véget.

A második 12 percre irányítót cseréltek a hazaiak, Honti Jonatán váltotta Balizs Benedeket. Ekkor már a pontszerzés sem maradt el Fenyő András futása révén, ám az extra pontot nem sikerült értékesíteni (6-0). Rövid ideig volt csak pályán vendégek támadóegysége, akik ráadásul a saját célterületükről kényszerültek rúgni, így 30 yardról jöhetett a Rangers. Buza Péter gyönyörű futással szerzett pontokat, de az extra rúgás megint kimaradt (12-0).

A harmadik negyedtől aztán nem volt pardon. A védelem labdát szerzett a jászberényi irányítótól, majd a támadók is remekül futottak. Végül magabiztos győzelem született: Dunakeszi Rangers – Jászberény Wolverines 33-0.

A dunakesziek következő ellenfele a Boda Troopers csapata lesz, április 15.-én szintén hazai környezetben.

Előző cikkBuszmenetrend az újabb négynapos ünnepen
Következő cikkSzatírt keresnek a dunakeszi rendőrök