A pontos passz, ez az alapja a korfballnak. Ezt a látszólag magától értetődő alapvetést sulykolta a VSD korfballcsapatának új holland edzője a fiatalokba. A kicsik legalább 1000-szer passzoltak, a nagyobbak mozdulatait pedig videóra rögzítettek. Harmen Fonk  új szintre emelte a korfballt Dunakeszin.

Korfballedzés, Harmen
Harmen

Harmen elsőként a VSD alsósaival, és némelyikük szüleivel edzett. Náluk a cél az volt, hogy a feladatokat jó kedvvel, mosolyogva csinálják, és közben szinte észrevétlenül sajátítsanak el a korfballhoz szükséges alapképességeket. Éppen ezért sok passzgyakorlat, dobás, játék szerepelt a programban. Harmen kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a passzok minőségére, mert, ahogy elmondta, ezen áll vagy bukik minden: hiába tud egy játékos mindent jól, ha nem kap a csapattársaitól megfelelő átadásokat, nem lesz eredményes.

A 24 résztvevő a 8 állványnál rengeteg labdás feladatot kapott,

az edzésen mindenki legalább 1000-szer ért a labdához.

Rengeteg gól született, és öröm volt nézni, ahogy a gyerekek (és szüleik) vidáman, de kipirulva, izzadtan szaladgáltak a teremben.

korfball, Harmen
Harmen

A minik után jöttek a nagyok: újabb 26 játékos vett részt Harmen szombat esti edzésén, ahol a cél a dobás- és a passz-technika tökéletesítése, illetve a megfelelő mozgásvonalak begyakorlása volt. Harmen azt kérte a játékosoktól, hogy mindent szépen, végiggondoltan, technikailag tökéletesen hajtsanak végre, hogy ezáltal a megfelelő mozdulatok idegződjenek be náluk. Jó volt látni, hogy az edzés végén, a játékban sok mozdulat visszaköszönt az edzésről, a játékosok láthatóan igyekeztek alkalmazni a frissen tanultakat.

korfball, Harmen
Harmen

Vasárnap, az extra reggeli edzésen komoly technikát vonultatott fel Harmen és a VSD edzői stábja:

videokamera és kivetítő segítette a játékosok dobásának elemzését és tökéletesítését.

Mindenki személyre szabott visszajelzést kapott a dobástechnikájáról, illetve tanácsokat a javításra.

Az edzések mindvégig remek hangulatban zajlottak, hiszen Harmen, és a VSD korfball szakosztály szakemberei is abban hisznek, hogy a legfontosabb a „fun and interaction”, azaz a jókedv és az interakció. Ha ezek megvannak, akkor a játékosok örömmel, szívesen jönnek edzésre, szívesen végzik a gyakorlatokat, és sikerélményekhez jutnak, aminek jutalma a fejlődés, az eredményesség lesz. De az eredményesség sosem cél, hanem következmény: következménye a vidáman elvégzett sok-sok munkának.

Harmen Fonk legközelebb december 10-én látogat Dunakeszire, amikor is egy utánpótlás bajnoki fordulón segíti tanácsaival a fiatal dunakeszi játékosokat,

majd újabb edzéseket tart a fiataloknak.

korfball, Harmen és Nagy Bandor
Harmen és Nagy Bandor

Ha  felkeltette érdeklődésedet a játék, és szeretnéd kipróbálni, milyen egy holland edző keze alatt megtanulni a korfballt, a világ egyetlen vegyes labdajátékát, a VSD korfball szakosztálya, korra, nemre való tekintet nélkül szívesen lát.

Előző cikkKét napig nem tudja hívni a városházát
Következő cikkHogyan maradhatott az utcán a szemét? Kiderítettük!