Negyedik helyen végzett a VI-os korsztályban a Radnóti gimnázium amatőr lány kosárlabdacsapata a diákolimpián. A teljesítmény önmagában remek, de az edzőjüknek, Ibrányi Mártának hiányérzete van.

Blazer
Blázer Bonita balról második (a fiú mellett) a fotón a gólkirálynői trófeával.

Kellemetlen és fájó vereség volt a Keszthely elleni, a döntőbe jutást eldöntő mérkőzés – értékelte e a Postnak be a 16 csapatos torna utolsó két meccséből az elsőt a Radnóti gimi amatőr lány csapatának sokat látott edzője. Ibrányi Mártával értékeltük a torna tanulságait. Mint mondta szép eredmény a 4. hely, de szerinte több volt a csapatban. Az elődöntő előtt ugyanis 2 játékosuk lesérült, ráadásul még ketten butaságukból fakadóan kellemetlen fájdalmakkal játszottak. A Keszthely amúgy kézilabdás lányokból állt, akiket megtanítottak dobni – tért át a szakmázásra Ibrányi Márta.

Az alacsony ellenfél ellen okos centerezéssel lehetett volna nyerni, de taktikailag is fegyelmezetlenül játszottunk – szűrte le a tanulságot a radnótisok mestere.

Az egyébként egy külön történet, hogy az amatőr bajnokság attól amatőr, hogy egyesületben játszó kosárlabdázók nem szerepelhetnek a csapatokban. Azt azonban nem tiltja a szabály, hogy más sportágban ne legyen valaki profi.

A harmadik helyért a sérülésektől megtizedelt gárda már nem tudta legyőzni a karcagi lányokat. Egyéni sikereket végül is begyűjtöttek a dunakeszi lányok. Szamkó Lili az All Star csapat tagja, Blázer Bonita pedig a torna gólkirálynője lett!

Bécsben a Dunakeszi Kiscicák
Bécsben a Dunakeszi Kiscicák

Ibrányi Mártát egyébként úton Bécs felé értük utol. A Dunakeszi Kiscicákkal a hagyományos nemzetközi tornára tartottak. Ezen a több mint 100 csapatos dzsemborin már ma pályára lépnek a dunakeszi lányok.

Előző cikkLesz egy kis gond április 22-24-e között
Következő cikkJelölt a Jobbik és beszólt a baloldalnak