Nem szeptember 1-jén, hanem 4-én lesz az évnyitó az új Szent István iskolában. A tanárok szerdán kezdik a költözést, egész hétvégén dolgoznak majd. Hétfőn azonban tanévnyitó.

Mozgalmas napjai lesznek a Repülőtéri úti új iskola tanárainak. Szerdán elkezdhetik a költözést a régi Szent Istvánból. Egyelőre a raktárhelyiségekbe pakolhatnak be. A tervek szerint a hétvégén kezdhetik meg berendezni a tantermeket, addig 270-en dolgoznak az új iskolán – értesült a Post. Úgy tudjuk, hogy minden osztályfőnök kap egy festőt maga mellé és velük együtt zajlik majd a tantermek belakása. Ez azt jelenti, hogy ha látnak egy hibát, akkor azt azonnal kijavítják.

A remények szerint a sportcsarnokot is át tudják adni hétfőre és a sportudvar is elkészül. Olyannyira, hogy a korábban salakosra tervezett futópálya rekortán borítást kap. Azt is ígérik, hogy a jövő héttől folyamatosan locsolják majd az iskolához tartozó parkot. Eleinte hálózatról, majd később kútról.

Idén az országban 4 új általános iskolát adnak át, köztük van a dunakeszi. Az épület 24+1 tanteremből áll, van egy versenysportra is alkalmas tornacsarnoka, étkezője és multimédiás könyvtára.

Előző cikkApró kis trükkök az aranyéremért – interjú Hagymási Rékával
Következő cikkHamarosan összecsapnak a környező városok