Idén 10. alkalommal rendezik a Dunakanyar Hangja énekverseny. A szervezők és a zsűri mindenkit, aki tehetséget érez magában – kortól függetlenül – , arra biztatnak, hogy jelentkezzen.

Sok fiatal tehetség indult már ezen a versenyen. Hasznos tapasztalatszerzés mindazoknak, akik komolyan szeretnének énekléssel foglalkozni. Az utóbbi két évben erős volt a mezőny. Évről évre egyre több jelentkező van.

versenyre bárki benevezhet! Műfaji megkötés nincsen. Jelentkezni e-mailben lehet a dunakanyar.iroda@gmail.com címen.

A 10 évvel ezelőtti karaoke versenyből mára országos tehetségkutató lett. (…) A Dunakanyar Hangja már fogalommá vált

– mesélte Wernke Ádám az énekverseny ezek szervezője.

Idén először három győztest fognak hirdetni. A gyermek és felnőtt kategóriában egyet-egyet, illetve A legjobb saját dalt is díjazni fogják innentől kezdve a jövőben is.

A zsűri összetétele változatlan: Toldi Tamás, Farkas Pál, Ujvári Zoltán és Horányi Juli – akik tavaly is bizonyították rátermettségüket – több szempontot vesznek figyelembe a verseny során. Nagyon várják a jelentkezőket és különösen örülnek annak, ha valaki saját, egyedi és kreatív produkcióval nevez be. Kihangsúlyozták, hogy a verseny célja nem a jelentkezők megalázása, ,,az szóba sem jöhet”, hanem a tehetségek felkarolása és segítése.

Ha eddig kihagytad a versenyzést, most ne tedd! Jelentkezz! (Toldi Tamás)

Szeretettel várom azokat az egyedi, nem rendhagyó művészeket, akiknek előadói stílusa eltér a szokványostól. (Horányi Juli)

Ha az óvodában nem repedt fazék volt a jeled, (…) akkor jelentkezz idén! (Ujvári Zoltán)

Kilenc alkalommal sztárok születtek, bízom abban, hogy ez most a 10. alkalommal is így lesz.(Farkas Pál)

A versenyt Dunakeszi város önkormányzatának támogatásával, idén is a VOKE – József Attila Művelődési Központ színháztermében (2120 Dunakeszi, Állomás sétány 17.) rendezik meg.

Az énekverseny kategóriái:

Gyermek: 7-14 éves korosztály

Felnőtt: 14 éves kor felettiek

Fontosabb dátumai: 

Március 2. Válogatás

Március 9. Elődöntő

Március 16. Döntő és eredményhirdetés

A verseny szervezői Wernke Ádám és Loksa Levente.

 

Előző cikkRónai Sándor próbálkozott Dunakeszin, de hoppon maradt
Következő cikkÚjabb lépéssel közelebb az M2-es felújításának végéhez