Hármasikrek születtek a Veres családban Dunakeszin. A szülők babák otthonukban látták vendégül Dióssi Csaba polgármestert, aki személyesen is köszöntötte a családot, és három etetőszéken kívül az önkormányzat által biztosított babacsomagot is átadta a családnak. Április óta a dunakeszi újszülöttek pelenkát, kincsesdobozt és Dunakeszi, a Mi városunk logóval ellátott body –t is kapnak a várostól. 

IMG_1183

A szülők a terhesség 12. hetében, karácsony előtt, tudták meg, hogy nem két baba érkezik a családba, hanem három: “Az ultrahangvizsgálatot végző hölgy mondta, két babát lát, majd nevetve hozzátette, ő azért még keresgél. Egy idő után már nem mosolygott, és megjegyezte, hogy nem árnyékot lát, hanem tényleg van egy harmadik baba is.” – mondta Veresné Dr. Horváth Viktória, az édesanya, aki hozzátette, hogy a kezdeti sokk után nagyon örültek a meglepetésnek.

Dunakeszi_babák

Viktória, az édesanya kiemelte a családért dolgozó orvosok és egészségügy szakdolgozók áldozatos munkáját. Dr. Farkas Bence szülész-nőgyógyász nagyon lelkiismeretes munkát végzett. A 31. hétre született Izabella, Lívia és Tamás baba a Dr. Nádor Csaba által vezetett Honvéd ÁEK PIC részlegére került. Az orvosok és a nővérek fantasztikus munkát végeznek a gyerekekért, és a szülőkkel is figyelmesek voltak. “Bármikor meglátogathattuk a babákat, pelenkázhattuk őket az inkubátorban, kivehettük, a mellkasunkra fektethettük őket.” – mondta Viktória, az édesanya.

IMG_1181

A család az ikrek érkezése előtt a dunakeszi lakótelepen lakott kisfiukkal, Dáviddal. Amikor megtudták, hogy sokan lesznek, eladták a lakást, mert a lift és a szűk átjárók igencsak megnehezítették volna a közlekedést a három babával. Most a nagyszülők házában lakik a család, és építkezést terveznek. A nagyszülők az egyébként nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott gyerekek körüli mindennapi teendők kapcsán is óriási segítséget jelentenek. Az önkormányzat sem csupán a babacsomaggal segíti a családot: “Korinna, aki egy igazi kincs, napi hat órában foglalkozik a picikkel. Nagy tapasztalata van csecsemőgondozásban, csecsemőápolásban, jól kijövünk.” – mondta Viktória.

A kicsik testvére, az óvodás Dávid, eleinte nem tudta, hogy egyszerre három kistestvére fog születni, mégis, amikor megérkeztek a babák, a kisfiú nem csodálkozott. Számára teljesen természetes az, hogy míg másnak egyszerre egy kistesója érkezik, neki három.

Hogyan igényelhető a babacsomag? A szülőknek nincs más dolguk, mint a gyermek érkezése után a védőnőnél vagy a Polgármesteri Hivatal Szociális részlegén kitölteni egy űrlapot. A csomagot pát héten belül házhoz viszi az önkormányzat.

Fénykép: H.A. és Dióssi Csaba Facebook oldala

Előző cikkDunakeszin a testnevelés órák az életre is felkészítenek
Következő cikkAz 1739-es dunakeszi pestisjárvány