Növekedett a regisztrált bűncselekmények száma Dunakeszin 2017-ben. A rendőrség ezt egy sikkasztás sorozattal magyarázza a növekedést.

A rendőrség fotója

236-tal több regisztrált bűncselekmény történt Dunakeszin 2017-ben, mint 2016-ban. Összesen 1047 esettel számol a rendőrség. Legalábbis ez derül ki az önkormányzat számára készített éves beszámolóból. A rendőrök ezt azonban egy sikkasztás sorozattal magyarázzák, amely cselekmény “sértettjeinek jelentős része nem dunakeszi illetőségű”.

Az adatokból az is kiderült, hogy jelentősen csökkent a lakásbetörések száma, 61-ről 18-ra, és mérséklődött a lopások száma is, 357-ről 227-re.

A beszámoló megjegyzi, hogy ugyan nőtt a becsületsértések és a csalások száma is, de a veszélyes, ez embereket kimondottan zavaró bűncselekmények száma viszont csökkent.

A jelentés büszkén számol be arról, hogy 2017-ben

62 százakékra emelkedett a felderítési mutató az egy évvel korábbi 52,5 százalékról.

A képviselő-testület most csütörtökön fogadhatja el a beszámolót.

 

Előző cikkTöbb mint kétmillót költene a VOKE felszerelésére az önkormányzat
Következő cikkSzerda óta az M2-es építése mindent megváltoztatott