Kerékpáros felvonulásra invitálják a dunakeszieket szeptember 28-ra. A régi 2-est az új M2-sel összekötő út elkészülését ünnepelik meg, de ez még nem a hivatalos átadó. A bicajosok végig tekernek majd az új úton.

Fotónk illusztráció

A Katonadombtól fél 10-kor indul a mini kerékpáros túra. Éppen ezért már 9-re várják a bicajosokat az induláshoz. Azt írják a Programiroda Facebook-oldalán, hogy a helyszínen frissítőket kapnak a kerékpárral érkezők.

Ez azonban csak olyan bejárásféle lesz. Úgy tudjuk, hogy magát az utat október 3-án adják át. Ezzel félkörgyűrűt képeznek Dunakeszi körül, így a Göd felől érkezők fel tudnak majd hajtani az M2-re és nem kell átjönniük Dunakeszin.

Az M2-es is készül, ezt 2 nappal korábban nyitják meg a forgalom előtt.

Információink szerint október 1-n 11 órától használhatják majd az autósok az autóutat. Arról már korábban is írtunk, hogy a fóti oldalon még dolgoznak egy körforgalmon, de az is még az idén kész lehet. Erről a NIF, az önkormányzatnak már küldött levelét, amelyben elolvashatók a pontos műszaki részletek.

Előző cikkVámos Robiék készülnek a nagy műre
Következő cikkBudapestet érinti, de azért jó tudni, ha bemenne a városba