Felavatták a  dunakeszi tanuszoda névadójának emléktábláját. Gérecz Attila, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja, válogatott öttusázó volt, tagja a korabeli olimpiai keretnek, kiválóan lovagolt és úszott. Sokoldalú tehetség volt. Lehetett volna akár második Petőfi is!

Wittner Mária, országgyűlési képviselő, egyik kedvenc versét idézte Gérecz Attilától, a költőtől, aki bebörtönzése után kezdett verseket írni, s akire hősként emlékezünk.

Gyűlölni csak az tud
aki már szenvedett,
de gyűlölni sem tud
aki csak szenvedett.

Mindannyian szeretjük a hazánkat. A magyar szívében, a hazaféltés és hazaszeretet mellett nem fér meg a gyűlölet

– fejtette ki gondolatait az emléktábla-avatáson a szintén 56′-os hős, Wittner Mária.

Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Ház igazgatója, a sportoló élettörténetét mesélve kiemelte, hogy Gérecz Attila megállta a helyét az öttusa-válogatottban és végül ez a közeg lett a veszte.

Elég volt egy rossz mondat, a saját közösségükben elmondott, a rendszernek nem tetsző gondolat – így utalt vissza a forradalmi előtti időszakra.

Dióssi Csaba, a város polgármestere kiegészítve az előtte szólókat elmondta, hogy Gérecz Attila, a szabadság szeretete, egy eszme követése miatt, az elnyomó hatalomnak áldozatul esve halt meg.

Minden közösségnek szüksége van példaképekre. Gérecz Attilát szeretnénk a dunakesziek elé példaképként állítani – mondta a polgármester.

A sportolóról beszélve, a Dióssi Csaba invitálta a jelenlévőket, egy másik, szintén az uszoda falán elhelyezett emléktábla felé.

Tarcsai György emléktáblája, a Gérecz Attilával szemközti falon foglal helyet. Nem volt ismert polgár, de a város fontos volt a számra, éppen ezért, több, mint 70 millió forintot hagyott arra, hogy az uszoda megvalósulhasson.

 

Előző cikkVizes kocsit lopott Dunakeszin a részeg lengyel
Következő cikkÚjra rátalált a győzelemre a Dunakeszi