2015-ben az előző évekhez hasonlóan látványosan fejlődött Dunakeszi városa. Intézmények, utcák, járdák, parkolók épültek, vagy újultak meg, s a fejlődés 2016-ban is folytatódik.

Hand stacking blocks
Hand stacking blocks

 

Közbiztonság

2014-ben Dunakeszi Város Önkormányzata rengeteg területen indította el fejlesztéseit, melyek ütemezése végigvonul az ötéves cikluson.

Dunakeszi Városának közbiztonsága az elmúlt évek tapasztalata alapján határozottan javul és felülkerekedik az országos átlagon a rendőrségi adatok alapján. Ehhez hozzájárul a térfigyelő kamerák hálózata is, melyek kihelyezésének második üteme 2016-ban zajlik, valamint a megfelelő és korszerű közvilágításra való törekvés. Idén megoldódik a Klapka utca közvilágítása is, az ottani útfelújítások és egyéb korszerűsítési munkálatok záróakkordjaként.

 

Közlekedés

A megnövekedett lakossági igények alapján több ponton épülnek parkolók a városban, illetve a biztonságos gyalogos közlekedésért újabb hét járdaszakasz épül Dunakeszin, többek között a Pálya utcánál, ahol a fejlesztés útfelújítással és kerékpárút-fejlesztéssel egészül ki. Egyébként jelenleg több kerékpárút-szakasz tervezése is folyik párhuzamosan, melyek kivitelezése a jövő évben várható.

 

Egészségügy

Természetesen nem csupán a közlekedési fejlesztésekre koncentrálnak a városban, hanem kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a város lakói az országos átlagnál magasabb szintű egészségügyi ellátásban részesüljenek. Ezért Dunakeszi Város Önkormányzata tervbe vette többek között az összes háziorvosi rendelő megújítását a ciklus végéig. 2016-ban a Fóti út 35. szám alatt található orvosi rendelő régi épületrészének teljes felújítása zajlik. A napokban zajlik a Toldi utcai orvosi rendelő terveztetése, ahol két felnőtt- és egy gyermek háziorvos áll majd a lakosság rendelkezésére, ráadásul egy új védőnői körzet is kialakításra kerül.

 

Szintén a helyi egészségügy fejlesztéseként valósul meg a Szakorvosi Rendelőintézet a belső tereinek felújítása, amely teljes épületgépészeti átalakítást is magába foglal, ráadásul a vizesblokkok is új külsőt kapnak. A felújítások végeztével a szakrendelőben kap majd helyet a tüdőgondozó is, és remélhetőleg új rendelések indítására is lehetőség lesz.

 

Kultúra és sport

Ahogy az SZTK-ra, úgy a VOKE József Attila Művelődési Központra sem lehet majd ráismerni az év végére. A Művelődési Központ 2015 márciusában került a város tulajdonába, s így az épület külső része még tavaly meg is újulhatott. A teljes, belső korszerűsítésre idén kerül sor.

Folyamatosan zajlanak a felújítások a Magyarság Sporttelepen is. 2016-ban a főépület teljes belső átalakítása zajlik majd, illetve a futófolyosó mögötti területen a “sportok királynője”, az atlétika szakosztály számára szeretnének létrehozni egy centrumot a Magyar Atlétikai Szövetséggel karöltve.

Előző cikkÁtalakul Dunakeszi egészségügyi, szociális, gyermekjóléti és köznevelési rendszere
Következő cikkBetelt a pohár az alpolgármesternél a testületi ülésen