A hazai szervezett tűzvédelem felkarolója az önkéntes tűzoltó egyletek létrejöttét is szor­galmazó Széchenyi Ödön gróf volt. A kiegyezés után sorra alakuló vidéki tűz­oltó testületek koordinálására 1870. december 5-én létrehozták a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget, melynek első elnöke maga Széchenyi Ödön lett.

rihgy_02_alb_0038._n

A na­gyobb városokban szerveződő hivatásos tűz­ol­tóságok mellett – hosszú időn keresztül – ezeknek az önkéntes alapon létrehozott tűzoltó egyesületeknek a feladata volt a tűz okozta károk megakadályozása, az élet- és vagyonvédelem biztosítása a kisebb településeken. Az országos példát követve Dunakeszin 1903-ban 27 taggal, Bohunka Alajos ve­ze­tésével alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Testület. Az egyesület tagjai munkájukat in­gye­nesen végezték, szabadidejüket áldozták a közösség javára. A munka, mint szinte min­denhol az országban, itt is nehézkesen indult, hisz a testület nem ren­delkezett ele­gen­dő és megfelelő tűzoltó felszereléssel. Az állami szervek részéről anyagi segítség nemigen érkezett, pedig az eszközök be­­szerzése hatalmas összegeket emésztett fel. Pénz­re pedig csak a tagok befizetéseiből, ado­­má­nyokból és az egyesület által rendezett tánc­­­mulatságok bevételeiből számíthattak. Így fordulhatott elő, hogy a testület kezdet­ben nem rendelkezett még tűzoltó fecskendővel sem, csupán kéziszerszámokkal volt ellátva.

A pénz­ügyi arányokat jól szemlélteti, hogy az 1927-ben rendezett nagy­si­kerű, közel 500 fős tánc­mulatság tiszta bevétele 116 pengő volt, ugyanakkor egy moz­dony­fecs­kendő több mint 3000 pengőbe került. A befolyó adományoknak és tagdíjaknak köszönhetően a dunakeszi tűzoltók az 1920-as években egy, az 1930-as évek végén már két mozdonyfecskendővel látták el feladatukat. A felszereléseket a községházának a mai Dózsa György tér felé eső részén kialakított szertárban tárolták. A testület a szű­kös anyagi lehetőségek ellenére nagy hangsúlyt fektetett a külsőségekre, egységes, rep­re­zentatív egyenruhával rendelkezett.

A tűzoltók aktív szerepet vállaltak a település kü­lönböző társadalmi eseményeiben: fel­vonultak, és díszőrséget álltak fogadásokon, egy­há­zi és egyesületi ünnepélyeken, sőt még színészként is megállták a helyüket. A testület meg­alakulásának 10. évfordulója alkalmából a tagok a dunakeszi műked­velőkkel színjátszó csoportot alakítottak, és a községháza tanács­termében előadták Csepreghy Ferenc Piros bugyelláris cí­mű népszínművét. Az előadást három alkalommal ismételték meg nagy sikerrel, mely a testületnek több mint kétezer korona tisz­ta jövedelmet hozott. Az esemény fontosságát jelzi, hogy az Ország-Világ képes újság egyoldalas tudósításban számolt be a történtekről.

Alag 1910-es különválása után rövidesen megalakult az otta­ni tűzoltó testület, az Alagi Önkéntes Tűzoltó Egyesület is, mely a vasúttól keletre átvette a dunakesziek munkáját. A 28 tagot számláló egylet első parancsnoka Farkas József se­géd­jegyző lett. Az alakuláskor a lovaregylet 500 koronát ado­­mányozott, de az eszközök beszerzéséhez szükséges pénz előteremtése érdekében az egyesület szinte azonnal jóté­konysági bált rendezett. Az 1912. február 3-án és 4-én megrendezett mű­ked­ve­lői elő­adással egybekötött táncmulatság hatalmas sikert ara­tott. A Vígszínházban is sikerrel játszott A képviselő úr került szín­re. A férfi szereplők kivétel nélkül a tűzoltó legénységből ke­rültek ki. A darabot a testület agilis parancsnoka, Farkas József taní­totta be. A nagy érdeklődés miatt a Magyar Lo­var­egy­let szállo­dájának, a Pavilonnak (melyben ezután szinte min­den évben megrendezték a tűzoltóbált) nagy termei mind­két estén szűk­nek bizonyultak.

A tiszta jövedelem 300 ko­rona volt. En­nek ellenére ez a testület is állandó anyagi prob­lémákkal küszködött. Rendszeresen gyakorlatoztak, de a szerkocsihoz szükséges lovakat a lovaregylet gazdaságától kellett kölcsön­kér­ni. Jellemző példa a pénztelenségre, hogy az 1927-es péceli ver­senyen csak úgy tudtak részt venni, hogy az öt pengő neve­zési díjat Oláh Andor segédtiszt saját pénzé- ből fizette be, a legénység pedig vállalta az utazási és ellátási költségeket. A pécelihez hasonló tűzoltóversenyeket viszonylag gyak­­ran rendeztek, s ezeken a testületek igyekeztek ott lenni, hisz a találkozók a szakmai ismeretek elsajátítását is elősegítették. A dunakeszi tűzoltók országosan is kiemelkedő eredményekre voltak képesek, amelyre jó példa az 1911. évi or­szá­gos versenyen elért hatodik, a megyei versenyen elért első, va­lamint az 1915-ös megyei és az 1933-as járási versenyen megszerzett első helyezésük.

A tűz elleni harcot vállaló önkéntes tűzoltók gyakran a fér­fias helytállás kimagasló példáit szolgáltatták. A kez­detleges tűzoltási viszonyok következtében számos tűzoltó kockáz­­tatta, illetve vesztette életét. Az állami megbecsülés, ha anyagilag nem is, de erkölcsileg jelen volt. 1930 januárjában nagy elismerés érte a dunakeszi testületet. A belügyminiszter a tűzoltás és mentés terén negyed századon át kifejtett érdemes tevékenység jutalmául díszérmet adományozott az egyesület elnökének, Bohunka Alajosnak és alparancsnokának, Berkó Istvánnak. S bár 1948 után a társadalmi szervezetekkel szembeni álta­­lános politikai bizalmatlanság a tűzoltó egyesületi moz­gal­mat háttérbe szorította, kijelenthetjük, a dunakeszi és ala­gi önkéntes tűzoltók a jelmondatukhoz hűen teljesítették vá­lasz­tott kötelességüket:

Ha dúl a bősz elem, E hármat ne feledd: Erős kar, bártor szív, testvéri szeretet! Jutalmad ez legyen: betöltéd tisztedet.

kép: www.dkvk.hu

Előző cikkIskolanővérek Dunakeszin
Következő cikkDunakeszin jelenleg nincs hajléktalan probléma