A dunakeszi rendőrök egy nap alatt azonosították a bűncselekményt elkövető 50 éves helyi férfit, aki különös módját választotta a fájdalomcsillapításnak.

1_DSC5601

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás megalapozott gyanúja miatt J. Iván 50 éves dunakeszi lakos ellen.

Jelenleg annyit lehet tudni, hogy a férfi március 7-én 15 óra körül ment be Dunakeszin egy gyógyszertárba, ahol kért egy doboz fájdalomcsillapítót, majd a kiszolgálást követően elővett egy kést, azt maga elé tartotta és fizetés nélkül elvette a gyógyszert. A férfi ezután kerékpárra ült és elhajtott.

A bejelentést követően a dunakeszi rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, így egy nappal később azonosították és Dunakeszin elfogták J. Ivánt. A férfit – előállítását követően – a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásához.

J. Iván ellen a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Előző cikkHuszárok toboroztak a Bárdos iskolában!
Következő cikkEkkor kell beiratkozni a suliba