A helybéliek nagyvonalú adakozásának is köszönhetően immár negyedszer rendezték meg Dunakeszin Alsón a lecsófőző versenyt, vagyis az Alcsófesztivált, és az ebből az alkalomból tartott kulturális, szórakoztató rendezvényt. Ez a mostani a szervezők szerint minden eddiginél sikeresebb volt.

lecsó1
Idén huszonhét csapat nevezett, és bár évről egyre nagyobb az érdeklődés, az biztos, hogy harmincnál sosem lesz több a versengő csapatok száma – mondta Szabolcs Csilla szervező, aki szeretné megőrizni a rendezvény családias jellegét.  Jelentkező pedig van bőven, és már nemcsak Dunakeszi Alsóról jönnének a lecsófőzés mesterei.

 

 

Szabolcs Csilla szervező a kép baloldalán
Szabolcs Csilla szervező a kép baloldalán

Szabolcs Csilla szerint az a nagy csodája ennek a fesztiválnak, hogy a megrendezéséhez szükséges pénzt minden évben a helybéliek és a dunakeszi cégek tulajdonosai adják össze, de persze az önkormányzat segítsége is mindig jól jön. E nélkül nehéz is lenne az óriás sátrat felállítani, vagy meghívni egy fellépésre a dunakesziek legnagyobb kedvenceit.

lecsó5

Azt, hogy milyen az idei lecsó a korábbi négy év főztjéhez képest, nem tudta megmondani a szervező, mert beszélgetésünkig nem jutott el egyetlen bogrács közelébe sem.

Az 1500 forintos nevezési díjért minden csapat 3 kiló paprikát , másfél kiló hagymát és paradicsomot kapott.

A tavalyi közönségdíjas csapat (van egy szakmai és egy közönségdíj) nem változtatott a bevált receptem , idén is a mézes-vörösboros lecsót főzték , amihez felhasználtak 10 kiló hagymát , 6 kiló paradicsomot és jóval több paprikát. Mézből fél üvegnyit,borból két decit és fűszereket – majorannát, köményt.

lecsó, vaslap

Más különlegesség is akadt, például van, aki süti a lecsót, és olyan is van, aki egy kifuserált mezőgazdasági tárcsában készíti a népszerű ételt. Az egyébként már délután látható volt, hogy ezúttal is minden elfogy majd, az utolsó falatig.

Előző cikk4900 adag ételt kaptak a szünidőben a rászoruló gyerekek
Következő cikkKapcsolat a természetfelettivel a Szent Mihály templomban