Ezüst és bronzérmeket szereztek a dunakeszi – már fővárosi egyesületben versenyző – kajakos lányok a szegedi világkupán. Lucz Dóra és Lucz Anna harmadik helyezést értek el, míg Hagymási Réka második lett a versenyen. Mindnyájan társakkal együtt voltak sikeresek.

Hagymási Réka (elöl) és Szabó Ágnes a szegedi kajak-kenu világkupa női kajak páros 200 méteres versenyszáma döntőjében. MTI Fotó: MKKSZ / Szalmás Péter

Női kajak párosban két magyar egység is is felállhatott a dobogóra, Hagymási Réka és Szabó Ágnes a második, Kiss Blanka és Lucz Anna pedig harmadik lett.

“A rajtot jobban elkaphattuk volna, de utána felvettünk egy jó utazási sebességet. Az új-zélandiakról tudtuk, hogy jók lesznek a kétszeres olimpia bajnok Lisa Carrington vezetésével. A válogatón majd eldől nálunk is, hogy mely számokra fogunk koncentrálni” – mondta Hagymási Réka a sprintszám végén a szövetség honlapjának.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/MKKSZ/videos/1983810615026534/?t=171″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1”]

 

Női kajak négyesben a felkészülésben jóval előttünk járó új-zélandi és ausztrál hajó mögött a Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta egység bronzérmet nyert.

A 200 méteres kajak egyesben az Európa-bajnok Lucz Dóra nyolcadik helyen végzett.

Előző cikkSzombaton marják majd fel az aszfaltot
Következő cikkÚjra világklasszis vízilabdának örülhetünk