Keddtől tudja a háztartásában felgyülemlett műanyagkupakokat egy hatalmas szívbe beleönteni a Casalgrande téren. Egy alapítvány jut ezáltal pénzhez, azokról van szó, akik Dunakeszi első SNI óvodáját támogatják.

Szeptember 1-jén megnyitotta kapuit a János utcai Tagóvoda épülete a szegregáltan nevelhető autizmus spektrumzavarral vagy pervazív fejlődési zavarral küzdő gyermekek számára. Ők azok a gyerekek, aki például oxigénhiányosan születtek. Egy ilyen csoport kialkítása hatalmas munka. Szülői elszántság, pedagógusi oadaadás és persze tárgyi feltételek szükségesek. Ezek a gyerekek ugyanis hatalmas tudást és megértést igényelnek nevelőktől és óvodás társaiktól egyaránt. Igen, olykor súlyos magatartás- és figyelemzavarral küzdenek. Ráadásul a maguk módján kimondottan igénylik más, ép gyerekek közelségét.

Dunakeszin jelenleg egy csoport működik, a jövőben pedig még egy további csoport kialakítását tervezi az önkormányzat. Az óvoda jelenleg a Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény telephelyeként működik. Az intézmény vezetője Csáthy Tamás, az óvoda szakmai irányítását Máthéné Erdei Emőke gyógypedagógus látja el. A helyzetre jellemző, hogy az új katolikus óvoda fogadta be a csoportot.

Ebben a csoportban 9 kisgyermek kaphat sajátos nevelési igényihez igazodó óvodai nevelést, fejlesztést képességeinek minél jobb kibontakoztatásához.

Őket támogataja a Veni Vidi Vici alapítvány és számukra gyűlik a sok kupak a hatalmas szívbe Casalgrande téren.

Közösségi oldalunkon többen megkérdőjelezték ennek a projektnek a pénzügyi hatékonyságát, mondván, egy szívvel csak pár ezer forintot lehet “keresni”. Nos, az akció egy éven keresztül tart. A dunakesziek kedd óta gyűjthetik a kupakokat és azóta egyszer, bő három nap után, megtelt a szív. Ha nagyon óvatosan számolunk, akkor egy teli szív kb. 6000 forintot ér. Legyünk megengedők és mondjuk azt, hogy hetente tudják elszállítani a kupakokat. Ez azt jelenti, hogy

kb. 300 ezer forint jöhet össze az alapítvány és így az SNI gyerekek számára.

A Privátbankár 4 évvel ezelőtt még részletesebben elmagyarázta, hogy miként lesz a kupakból pénz.

Tegyen meg annyit, hogy egy évig nem a szemétbe dobja a kupakokat, hanem elviszi a Casalgrande térre! Jót cselekszik!

Előző cikkVan elképzelés a választókerületünk megváltoztatására
Következő cikkBirka úr, lenne szíves beállni a sorba?