Meghalt Kurdics József atya. A címzetes esperes, a Szent Mihály templom egykori plébánosa  78. éves volt.

halál1

Kurdics József atya 1992-től látta el a Szent Mihály templom plébánosi teendőit. 1993-98 közötti időszakban, Brusznyai József atyával egyetemben végzett szolgálatával áldozatos segítséget nyújtott a plébános nélkül maradt Szent Imre-templom híveinek.

A 2001-ben alakult Servite Ökumenikus Kórus részére elsőként Kurdics József atya biztosított próbatermet a plébánia hittan termében, hogy a kórus városunk hírnevét országosan és külföldön is öregbíthesse. Amikor az egyházközség tagjai a Szent Mihály-templom 250 éves évfordulója kapcsán a régi orgona cseréjét kezdeményezték, azonnal az új orgona építésének ügye mellé állt.

Plébánosi szolgálatának ideje alatt új tetőt kapott a Szent Mihály-templom, a külső tatarozást követően megtörtént a templombelső festése is, valamint a főoltár újraaranyozása.

Lelkiismeretes szolgálatáért az önkormányzat 2008-ban díszpolgári címmel adott neki. Kurdics József atya 2012. augusztus 1-jétől nyugalomba vonult, azonban a várostól nem szakadt el. Amikor tehette, továbbra is itt szolgált.

Kurdics József súlyos betegségben hunyt el.

Előző cikkHa most vesz karácsonyfát, akkor remek tippjeink vannak!
Következő cikkLopás miatt keresnek két férfit