Nők és férfiak, az egészen kisgyermekektől a legidősebbekig, sokan kilátogattak a Mozdulj Dunakeszi programsorozat első napjára. Az utca tornászait kérdezte ezúttal a Dunakeszi Post.

Első napon Kutasi Kelly várta a mozgás szerelmeseit, illetve azokat, akik szeretnének formába lendülni. Minderre még négy hónapon keresztül lesz lehetősége azoknak, akik hétfőnként, szerdánként és péntekenként kilátogatnak a Katonadombra, ahol minden alkalommal már edző várja azokat, akik szeretnének professzionális segítséggel jó kondiba kerülni. A Dunakeszi Post a helyszínen járt, és önöket kérdezte: ki miként érezte magát ezen a napon?

 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kiss Tímea a nagylányával látogatott ki az eseményre, hogy együtt tornázzanak a szabadban. Ugyan a lánya nem szeretett volna szerepelni, de Tímea éppen nem tornázott – mindjárt azt is megtudjuk tőle, miért. Viszont így a fűben ülve szívesen megosztotta gondolatait a Dunakeszi Post olvasóival.

„Már tavaly is részt vettem a programsorozaton, amikor csak az időm engedte. Az idei egy kicsit más, mint a tavalyi, és szólok, ha valaki ki szeretne látogatni: most azért nem végzem a gyakorlatokat, mert tavaly nem kellett kihozni polifoamot, mivel minden gyakorlatot állva végeztünk, idén viszont sok a fekvő gyakorlat, így legközelebb már én is jobban felkészülve tudok jönni” – osztotta meg tapasztalatait az olvasóinkkal. És hogy mi a célja a szabadtéri tornaórákkal? „Szeretnék minden alkalommal eljönni idén. Területi képviselőként dolgozom immár 21 éve. Folyton autóba ülök, ettől pedig fáj a derekam. Nagyon várom már Amarilla pénteki óráit is, hiszen olvastam, gyógytornász végzettsége van.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Két vidám hölggyel is találkoztunk, Duró Edittel és Pásztor Edittel. Mint kiderült, mindketten tősgyökeres dunakesziek. Korábban egy osztályba jártak általános iskolába itt, Dunakeszin, még onnan van az ismeretségük. Merthogy a szabadtéri edzés nem csupán a testnek, a közösségi életnek is jó, hiszen új ismeretséget lehet kötni, de a régieket is feleleveníteni.

Duró Edit elmondta, ő már tavaly is ellátogatott a programra.

„Azért is jók ezek az órák, mert mindenki annyit mozog csak, amennyi jól esik neki, amennyit a saját edzettségi szintje bír. Menet közben pedig látványos a változás, és most nem csupán az alakra értem, hanem a terhelhetőség nő, mind többet bír tornázni az, aki belevág. A lényeg a fokozatosság elve. Ahhoz viszont, hogy fogyjunk, érdemes a táplálkozáson is változtatni. Mindenesetre jótékony változások vannak, hiszen a szabadtéri mozgás után frissebbek leszünk, jobb lesz a hangulatunk, az energiaszintünk, minden könnyebben megy” – sorolta a Dunakeszi Postnak tapasztalatait.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kiss László és Kissné Forgó Anikó házaspár kéz a kézben látogattak ki a sporteseményre, és együtt tornázták végig az órát. Ismerősek lehetnek sokak számára, a férfi karbantartóként, a felesége pedig ápolónőként dolgozik a helyi szakorvosi rendelőben.

„Három éve költöztünk Hajdú-Bihar megyéből Dunakeszire. Immár 30 éve dolgozunk az egészségügyben, most itt, a helyi SZTK-ban. Este hatig tartott ma a munkaidőnk, utána még ott átöltöztünk, és egyenesen jöttünk ide. Idén látogattunk ki először, de úgy tervezzük, minden alkalomra elnézzük, amikor csak tehetjük. Most pénteken sajnos elutazunk, de a többi napon itt szeretnénk lenni. Célunk annyi, hogy egészségesebben éljünk, mozogjunk. Fiatalabb koromban futballoztam például, most futok, és a heti három alkalom mellett is úgy tervezem, hogy eljárok kocogni” – mondta a lapunknak László.

„Engem nemrég műtöttek rosszindulatú daganattal, utána kemoterápiát kaptam, de még most is kezelésekre járok” – árulta Anikó, akin szerencsére, vagy tán éppen az egészséges életmódra való törekvés miatt, de nem látszódnak a megpróbáltatásának nyomai.

„Mindvégig igyekeztem nem átadni magam a betegségtudatnak. Még a munkából is csak annyi napot hagytam ki, amennyit nagyon muszáj volt. Eddig zumbáztam például, de most az a tervem, hogy heti három alakalommal eljárok ide tornázni.”

Túl hangos a környékbeli lakók szerint

A közösségi oldalon volt aki túlságosan hangosnak tartotta a rendezvényt. A panaszokkal az önkormányzathoz fordultunk. Azt ígérték, hogy a következő foglalkozáson megpróbálják optimalizálni a hangerőt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megnézik, mit lehet hallani a hátsó sorokban és ehhez igazítják a hangosítást. Magyarán valamelyest mérséklik a decibeleket.

Előző cikk600 millió forint jöhet Dunakeszire
Következő cikkHa egy iskola 120 éves lesz