Évek óta Dunakeszin él Manuel B. Camino. A foglalkozását tekintve operaénekes magyar párjával Svájcban ismerkedett meg, majd gyermekük születése után Magyarországra költöztek. Az ő rövid élettörténete következik.
Néhány hete, egy az argentin nagykövetség által szervezett koncerten hallottam először Manuelt énekelni. A program után beszélgettünk és kérdeztem, merre lakik Mexikóban – a válasz nagyon meglepő volt, évek óta Dunakeszin él.
13 éve Zürichben egy partin találkozott először Manuel Betancourt Camino és Szepessy Klaudia.
A magyar lány akkor az egyik nemzetközi könyvvizsgáló cég ottani irodájában dolgozott Manuel pedig a városi operában énekelt. Néhány évig ott éltek, majd Colmarban, Franciaországban, ahol a most tíz éves lányuk született. Klaudia később visszaköltözött Magyarországra és Manuel ingázott Colmar, német városok, Luxemburg és Budapest között. Ezt egy idő után megunták és a mexikói énekművész is követte családját. Először a 13. kerületben laktak, majd barátaik tanácsára körülnéztek a nagyváros környékén s így találtak Dunakeszire.
Manuel hamar talált munkát a Honvéd férfikórusban, amelyben különlegességet jelent zengzetes basszusa. Amit zenei pályafutásáról még tudni érdemes, hogy tagja a Volver La Vida nevű latin zenét játszó együttesnek is.
[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=851gDHuYXUc&list=PL4uro0bU_yFqQQO-PUt6hFSgc06AT_Zy_[/youtube]
Az egész család nagyon szereti Dunakeszit. Részt vesznek a közösségi eseményeken, gyakran járnak a Duna-partra, a Katonadombra a gyerekekkel, a 10 éves Marléne-nak már tesója is van Ricardo személyében, valamint tagjai a helyi Rotary klubnak is.
Manuel fellép a városban is, nemrég a VOKÉ-ben szerepelt két koncerten is. Klaudia, aki sokáig felelős pozíciókban dolgozott, jelenleg a gyerekeknek, családnak szenteli az idejét. Szerencsére Manuel egyre népszerűbb, sokfelé hívják így például Budapesten az MTA dísztermében december 21-én lép fel a J.S.Bach: Magnificat előadásban, valamint januártól hivatalos lesz a Pécsen látható Manon című operában is.
Előző cikkA két ünnep között pihennek a városházán
Következő cikkIdén az önkormányzat állta a rászorulók karácsonyi csomagját