Hét évvel a bűncselekmény elkövetése után szállítottak Budapestre a rendőrök egy emberrablót a skóciai Glasgowból – közölte a rendőrség. Az ügyben Dunakeszin is nyomoztak a rendőrök.

rendőrség (police)

A 40 éves A. József 2009. október 2-án este társával Budapesten elrabolt egy fővárosi férfit és annak ismerősét, majd bántalmazták őket. Az elektromos sokkolóval ártalmatlanná tett férfit fegyverrel megfenyegették és elvették a mobiltelefonjait, készpénzét és lakáskulcsát. Ezt követően megkötözték és Dunakeszi közelében kitették – tájékoztat a BRFK.

A nyomozás során kiderült, hogy a sértett ismerőse valójában tevékenyen részt vett a rablás eltervezésében és elkövetésében. Így őt és a másik emberrablót még 2010-ben és 2011-ben elfogták. A. Józsefet viszont nem találták, ezért ellene 2010-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A körözött férfit október 12-én a brit hatóságok Glasgowban elfogták, repülővel Magyarországra szállították, majd csütörtökön átadták a BRFK munkatársainak. (MTI)

 

Előző cikkJanza Kata a dunakeszi újévi koncerten
Következő cikkTúl kedves lett Dunakeszin a betlehemi jászol kisbáránya