Ordítozó a járművet ököllel verő férfit állítottak elő a váci rendőrök. Egy kamion és kisteherautó csatája ért véget a 2-es úton a rendőrök közbelépésére.

 A 2-es számú főút gödi szakaszán, Dunakeszi felé, egy osztrák rendszámú kisteherautóval közlekedett egy 43 éves magyar férfi. A rendőrség leírása szerint megelőzött, majd bevágott egy kamion elé állófékezésre kényszerítve azt. Ezek után a férfi kiugrott a járművéből hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.

A rendőrség fogalmazása szerint “a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor – az utastérben kisbabájával – balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra.  Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós”.

A kamiont veszélyeztető férfi beismerte tettét, elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. A videófelvételről úgy tűnik mintha a tükörletörés a megállásra kényszerítés után történt volna, amikor a kamion megpróbálta kikerülni a kisteherautót. Mindenesetre ezt akarta volna megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A rendőrök közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene valamint elvették a jogosítványát is.

Előző cikkÉkszertolvajt keresnek a dunakeszi rendőrök
Következő cikkÚjra fogad az önkormányzati ügyfélszolgálat