8 fát ültettek el kedden a Lightech telephelyénél. Ezzel az akcióval a cég jelképesen is csatlakozott a Zöld Dunakeszi programhoz.

Nyolc nyír- és juharfát ültettek el a Lightech telephelyénél. Ezen ott volt Dióssi Csaba polgármester is, aki ennek apropóján arról is beszélt, hogy a cég hamarosan bekapcsolódik a Zöld Dunakeszi programba. Ennek keretén belül iskolákban telepítenek majd fákat.

Hősi István Zsolt, a Lighttech Kft ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy ez egy helyi kezdeményezés, a cég vezetői a dolgozókkal egyetértésben vágtak bele a faültetési programba. A Lightech egyébként 800 embernek ad munkát miközben az árbevétele 13-14 milliárd forint. A termékei közül a legismertebbek a szoláriumokba való lámpák.

 

Előző cikkMár a hétvégén módosul az éjszakai buszjárat menetrendje
Következő cikkÍgy készülhetett az Elfújta a szél