A Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub az ünnepi hétvégén 11 csapattal vett részt különböző versenyeken, tornákon, bajnoki mérkőzéseken. Péntektől hétfőig 36 mérkőzésen játszottak a felnőtt csapatunktól az U9-es gyerekekig bezárólag. A hétvége Dunakeszi sikerekkel zárult.

137_12803238_1188310731194091_691050065358243749_n

A futsal (ejtsd: futszál) a nagypályás labdarúgás hivatalos, elsősorban teremben játszott változata: a teremfoci. Tornagyőzelmek, megyei döntőbe jutások, nagyarányú győzelmek jelezték Kinizsi Futsal Klub útját, akik a múlt héten péntektől hétfőig nem egy győzelmet arattak. A legkisebbeké a legnagyobb érdem, mert ők két évvel idősebbek számára rendezett tornán állták meg helyüket.  Csapataink, gyerekeink jó hírét vitték az egyesületnek és Dunakeszinek is.

Ahogy az a Kinizsi Futsal Klub honlapján is olvasható, a pénteki felnőtt mérkőzés kivételével, az összes eseményt az utánpótlás korosztályaink számára biztosították. A tornák, mérkőzések az ország különböző helyein voltak megtartva, Dunakeszitől – Tolnáig. Külön köszönet illeti a szülőket, akik segítőkészségükkel, jelenlétükkel sokat segítettek. A gyerekek eredményeikkel minden várakozást felülmúltak.

Íme azt eredmények:

215_160315_hetvegier02

(Forrás:dunakeszifutsal.hu)

Előző cikkTisztítsuk meg Dunakeszit – V. Köztisztasági Nap
Következő cikkAz 1848/49-es szabadságharcra emlékeztek Dunakeszin