Az öt éve alakult DunArt Képzőművészeti Egyesület október 9-én a VOKE József Attila Művelődési Központban megnyílt őszi, ezúttal tematikus tárlatának címe és témája Dunakeszi a művészek tükrében. Az egyesület tagjai mellett meghívott művészek is a várost és a település sajátos szellemiségét jelenítették meg alkotásaikon keresztül.

dun4

A tárlatnyitón Ceglédi Gabriella, az intézmény művelődésszervezője köszöntötte a közönséget, majd Peti Sándor, az egyesület elnöke bevezetőjében arról szólt, hogy kezdeményezésükkel az egyesületen kívüli alkotók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy “témaválasztásukban bátran forduljanak városunk értékei felé is. Tárják fel azokat saját gondolatiságuk tükrében, így formálva át akár egy egyszerű hétköznapi jelenetet is megalkotott értékké.”

dun7

A kiállítás retrospektív is, hiszen Csoma Attila – a művelődési központ igazgatója, egyébiránt a város helytörténetének ismerője – régi képeslap gyűjteményéből való, digitálisan felnagyított képek is bemutatásra kerültek. Emellett a nem oly rég még köztünk lévő alkotók, Sipos Károly és az erdélyi Molnár Dénes munkái is megtekinthetők. Utóbbinak 24, erdélyi templomokat bemutató fametszet sorozata – mely Tuzson-Berczeli Péter magángyűjteményének része – az egyesület galériájában nézhető meg.

A továbbiakban kiemelte: “A DunArt értékteremtő, közösségformáló tevékenységével városunk életének szerves részévé vált. Tevékenységünk, bemutatóink olyan üzeneteket tartalmazhatnak… amelyek fontos elemei lehetnek városunk jelen, de akár jövőbeli kulturális, művészeti fejlődésének is.”

dun1
Czinege István és alkotása

Végezetül felsorolta a kiállító művészeket, köztük a meghívott alkotókat. Az egyesület tagjai közül Chiba Miklós, Czinege István, Dusza Tibor, Kiss Eszter, Koó Éva Lídia, Kubó Éva, Molnár György, Mucsi Erika, Nádor Géza, Palásti Renáta, Patyus Ferenc, Péter Nándor, Peti Sándor, Tuzson-Berczeli Péter, s a meghívott alkotók, Lengyel István, Mangol Tamás, Molnár-Jancsik Beáta munkáin keresztül ismerhetjük meg közelebbről városunk mindennapjait.

Tárlatnyitójában Csoma Attila méltatta az egyesület elmúlt öt esztendős tevékenységét, kiemelve rendszeres kiállításaikat a művelődési központban és a Fő úton található galériájukban, állandó jelenlétüket a nagy városi rendezvényeken.

dun10

Helytörténeti kutatásokkal tizenöt éve foglalkozik, cikkeiből kötetet is megjelentetett, számára ezért is érdekes, hogy a művészek milyen aspektusból figyelik meg környezetüket, jelen esetben Dunakeszit. Kérdés, hogy mit tekintenek témának, milyen a látásmódjuk, ez is állásfoglalás részükről. A kiállításon a természeti szépségek, a múltbeli építészeti értékek megjelenítése mellett felvillan a település mai arculata, például a megújult főtér látványa.

Tárlatnyitóját ezekkel a gondolatokkal fejezte be: “Fontos odafigyelni, mit mondanak nekünk a művészek, hogy látjuk ebben a tükörben magunkat, érdemes néha a másik véleményét meghallgatni. Ezáltal többek és gazdagabbak lehetünk.”

dun3

A megnyitót Agócs Dávidnak, a zeneiskola zongora tanszakos növendékének, dr. Domoszlai Erzsébet tanítványának virtuóz előadása gazdagította.

A kiállítás – mely október végéig tekinthető meg – létrejöttét támogatta Dunakeszi város Önkormányzata, a művelődési központ, valamint a Palatinus Print – számolt be róla a dunakanyarregio.hu.

 

 

 

Előző cikkÖt házasság, tíz házastárs, ötven év
Következő cikkMammográfiás szűrővizsgálat Dunakeszin