A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium csapata nyerte az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) döntőjét. Egy történelmi szituációban kellett megoldaniuk egy nehéz helyzetet.

OKPV_2016_nyertesek

A tanulmányi versenyt harmadik alkalommal szervezte meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers.

Az eddigiekhez hasonlóan, a versenyzők 72 órával a megmérettetés előtt kapták meg az esettanulmányt, amelynek megoldását a döntőn kellett prezentálniuk a szakmai zsűri előtt. Idén a diákok Ferenc József, a Habsburg Birodalom császárának a tanácsadói lehettek, és a königgrätzi vereség utáni hetekben kellett a birodalom nehéz helyzetét elemezniük.

„A korábbi években megrendezett OKPV-hez képest, idén annyi újítás történt, hogy regionális fordulókat is beiktattunk a verseny menetébe. Ezzel célunk az volt, hogy a vidéki középiskolákat is integráljuk a diákok körében népszerű tanulmányi versenybe – mondta Arnóczki Nándor, az OKPV szervezőcsapatának vezetője.

A versenyen résztvevők több fordulón keresztül jutottak el a döntőig: az első online selejtezőn összesen 110 csapat vett részt, ebből 61 jutott tovább a regionális fordulókba. Innét 12 csapat került a döntőbe.

“Tapasztalatom szerint a magyar diákok rendkívül nagy lexikális tudással rendelkeznek, ugyanakkor egy kicsit bátortalanok a hipotézisek felállítása terén, kevesebb kreativitással rendelkeznek, mint például az amerikai diáktársaik. Az OKPV jó lehetőség számukra, hogy fejlesszék ezt a képességüket” – mondta Romsics Ignác történész, a zsűri egyik tagja.

20160305_OKPV_119

Az első három helyezett:
1. helyezett: meN probléma (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium): Szilágyi Botond, Almási Dániel, Baracz Kornél
 2. helyezett: Gémkapcsok (Szent István Gimnázium, Budapest): Dóbé Orsolya, Tabányi Viktor, Farkas Johanna
 3. helyezett: Matthias Rex (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest): Blankó Miklós, Hoffmann Márk, Ferenczi László

Forrás: faktor.hu

Foto: egyetem.mandiner.hu, mcc.hu

Előző cikkBababörze májusban Dunakeszin!
Következő cikkFusson egy jót a Fut a Keszin!