2017. május 21-én, azaz most vasárnap rendezik meg itt Dunakeszin a Nyílt Ju-Jitsu Bajnokságot, a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség Gyakorlóversenyét. Ennek kapcsán beszélgettünk az esemény egyik főszervezőjével, Pásztor Tamással, aki a VSD Harcművészeti Szakosztály vezetőedzője. A harcművészetek tanító erejéről, valamint arról is szó esett, miért is olyan különleges ez a vasárnapi verseny.

–         Azt mondják, a harcművészetek nem csupán a küzdelmi technikák elsajátításáról szólnak, hanem ennél jóval többet adnak, komplett életfilozófiát. Mesélne erről?

Valóban így van. Saját példámon keresztül is tapasztaltam mindezt. Önismeret, önfejlesztés mind a részét képezik. De fontos mások és saját testünk tisztelete, amiben az is benne van, hogy ne akarjak fájdalmat okozni se másnak, de az sem fér bele, hogy a sérülések, ízületi kopások árán lépjünk előre. Én magam edzőként arra tanítom a tanítványaimat, hogy megtanuljanak minden küzdelmi helyzethez legjobban alkalmazkodni. Ez a legfontosabb, az életben és a küzdelemben egyaránt. Ezért is kezdtünk el 2017-től Ju-Jitsu Fighting System versenyszámban versenyezni, ami kiválóan beépíthető az oktatási elképzeléseimbe, korábban csak a karate mozgásanyagát gyakoroltuk, amelybe most folyamatosan építjük be a dobás, ledöntés és földharc technikákat. Én magam harcművészet gyakorlónak, oktatónak tartom magam, ezért bármit tanítok az nem mások legyőzésére, hanem saját magunk fejlesztésére irányul.

–         Ön mikor kezdett harcművészettel komolyabban foglalkozni és miért?

Hat évesen kezdtem le Wado-Ryu karatézni, amit azóta is gyakorlok. Rengeteget segített, azt hiszem, az életemet változtatta meg.  Akkoriban még csak a mozgás öröme és a kíváncsiság vezetett, azonban idővel ennél is többet adott. Nem titok, évekig, konkrétan 21 éves koromig nem tudtam legyőzni a beszédproblémáimat. Rengeteget jártam szakemberekhez, próbáltam leküzdeni, mindhiába. Végül a harcművészet lett a kulcsa ennek is. És persze Kudela Gábor mesternek is köszönhetem mindezt, aki gyermekkorom óta edzőm is volt, és a későbbi edzői pályafutásom kialakításában is fontos szerepet játszott.

– Kudela Gábor emlékének ajánlották a vasárnapi versenyt is. Mesélne róla?

Gábor Mester Újpalotán nőtt fel, ekkor ismerkedett meg a Wado-Ryu Karatéval, majd szép sikereket ért el benne. Később, amikor Dunakeszire költözött, ő volt az egyik meghonosítója a karaténak a 90-es évek elején a városban, majd később Fóton és Mogyoródon is elkezdte a karate oktatást. Több mint ezren tanultak tőle karatét. 2016. március végén tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket, azóta egymagam vezetem az edzéseket.

– Említette, hogy neki köszönheti azt is, hogy elindult ezen a pályán. Hogy kezdődött?

Környezetvédelem területén szereztem a diplomámat eredetileg. Azonban, mint említettem, komoly beszédtechnikai nehézségekkel küszködtem. Azt éreztem, bármilyen tudásom is van, ha azt nem tudom előadni, nem sokat ér. Sok szakembert felkerestem, végül 21 évesen körvonalazódott: ha kipróbálnám magam edzőként, akkor rengeteget fejlődhetnék, hiszen ott folyamatosan mások előtt kell beszélni. Ekkor kerestem fel nevelő edzőmet, Kudela Gábort, aki fél szavakból is megértett. Amikor felkerestem, ágyhoz volt kötve, egy súlyos baleset után lábadozott. Ekkor sokat beszélgettünk, és rájöttünk, mindkettőnknek óriási segítséget jelentene, ha együtt, közös erővel kezdenénk el edzősködni. Ő ismét talpra állhat, miközben én legyőzhetem beszédhibáimat. Valahogy így indult. Máig hálás vagyok, hogy elkezdtünk együtt dolgozni!

–         Mitől olyan különleges ez a most megrendezendő verseny? Sűrűn tartanak ilyet?

Ez minden szempontból más lesz, mint az eddigiek. A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség tavaly alakult. Ma mindössze három olyan bíró van Magyarországon, aki rendelkezik olyan képesítéssel, melyet nemzetközi szinten elismernek. Azonban május 7-én éppen Dunakeszin volt egy olyan képzés, ahol 20-30 ilyen bíró, illetve adminisztrátor képzése kezdődött el. A szigorú nemzetközi előírások betartása komoly felkészülést igényel.  Azonban a magam részéről a Ju-Jitsut ezért is szeretem jobban más küzdősport rendszereknél, hiszen egyrészt szabadabb, mint mondjuk a karate, hiszen az ütés, rúgás mellett a földre döntés és földharc is szerepel a küzdelemben, de mindemellett lényegesen szabályozottabb, mint más komplex küzdősport. A vasárnapi versenyen pedig nem csupán a versenyzők mérik össze a tudásukat, hanem azok az adminisztrátorok és bírok is, akik erre a tanfolyamra jártak. Mindannyiunk számára izgalmas lesz.

– A VSD Harcművészeti Szakosztálytól is lesznek versenyzők, vagy csak a szervezést vállalták magukra?

A 40 tanítványunk fog részt venni a versenyen, akik leginkább az úgynevezett Fighting System versenyszámban mérik össze a tudásukat, amely oktatási anyagunkhoz leginkább közel áll. Ezek azért is izgalmas pillanatok számunkra, mert az edzőterem egy sterilebb környezet, ahol sok tanítvány már komfortosan mozog. A versenyek során dől el, mennyit sajátított el egy tanítvány a tananyagból. Csak akkor valódi ez a megszerzett tudás, ha küzdelmi helyzetben is gyorsan, természetesen alkalmazható!

– Vannak köztük kiemelt tehetségek?

Tanulóink a hazai megmérettetéseken rendre jól szerepelnek. Úgy látom, ha továbbra is szorgalmasan edzenek, lesznek köztük olyanok, akik néhány év múlva szép sikereket érhetnek el nemzetközi szinten is. Sajnos a lányok bizonyulnak leginkább kitartónak: Kujbus Hanna a legrégebbi tanítványom, óvodás kora óta jár hozzám, most 10 éves, ha kell meg tudna tartani helyettem egy edzést olyan jól átlátja a rendszerem. Csiszér Fanni 15 éves, de felnőttek precizitásával segít nekem a ovis edzéseken. Kelemen Adél a fiúkat is földhöz csapja ha kell. Ők és a felnőtt tanítványaim, akikre Kudela Gábor elvesztése óta sokszor számíthatok. A gyerekek közül Medgyesi Maját és Szaniszló Balázst emelném még ki, akik mind küzdelmi mind forma gyakorlatokban élen járnak.

– Mit üzenne azoknak, akik kedvet kaptak ahhoz, hogy kipróbálják magukat a harcművészetek terén?

Egy verseny sokszor ijesztőnek tűnhet, hiszen itt már technikás versenyzők mérik össze a tudásukat, azonban az edzéseken egészen más világ fogadja őket. Hetente ötször tartunk különféle szinten lévő, és különböző korcsoportú emberek számára edzéseket. Érdemes megnézni az oldalunkat is, a dunakeszikarate.hu oldalt, ahol rengeteg információt találnak. Akit érdekel, bátran jöjjön és próbálja ki!

Előző cikkAz önkormányzat támogatja a Peter Cerny Alapítványt
Következő cikkSokan nyugdíjasként vágnak neki a nyelvtanulásnak