A Dunakeszi Feszten ismét összemérték erejüket Göd, Veresegyház, Mogyoród és nem utolsó sorban Dunakeszi csapatai. Az első kihívás a falmászás volt. minden csapat jó időt futott, de végül idén is a dunakeszi csapat lett a nyertes, ahogyan az ezt megelőző három évben is.

IMG_1010

Minden résztvevő egy utat mászott, és a csapattagok időeredményeinek összege döntötte el a versenyt.

IMG_1004

Kővágó Károly, az újpesti BigWall falmászóterem egyik társtulajdonosa elmondta:

Szoros volt a verseny, felkészült ellenfelekkel kellett megküzdenie a csapatnak.

A csapat tagjai voltak:

Vincze Dorottya: 16 éves, dunakeszi lakos, aki a Kőrösi iskolában szokott mászni, jelenleg Budapestre jár középiskolába
Jármai Gergely: a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kommunikációért felelős tagja, szintén dunakeszi lakos
Kővágó Károly: az újpesti BigWall falmászóterem egyik társtulajdonosa
Legindi Tímea: minden évben a falmászó csapat kapitánya, hobbi-sziklamászó, idén a K2 alaptáborában járt

Dunakeszi városa gondoskodik a sikeres csapat utánpótlásáról. A városi iskolák közül a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában épült mászófalon edzhetnek a fiatalok.

A végeredmény:

1. helyezett: Dunakeszi

2. helyezett: Göd

3. helyezett: Mogyoród

4. helyezett: Veresegyház

 

Előző cikkBuda-Balance Táncművészeti és Sportegyesület a Dunakeszi Feszten
Következő cikkA Rock & Roll világába is belekóstolhattak a Dunakeszi Feszt részvevői